26 °C Budapest

Kenőpénz-botrány a Közterületnél: havi 500-800 ezer zsebbe

2009. augusztus 12. 08:17

Kenőpénz elfogadásán érték tetten a rendőrök a Terézvárosi Közterület-felügyelet vezetőjét, akik rögvest házkutatást is tartottak nála. A Magyar Hírlap információi szerint a vezetőt a Peterdy utcában kapcsolták le a nyomozók.

Az értesüléseket a Budapesti Nyomozó Ügyészség szóvivője is megerősítette. A kerületi közterületes vezetőt hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsítják.


Közterület-felügyelő (a kép illusztráció)

A hírek szerint 2008-ban és 2009-ben havonta 500-800 ezer forintot fizettek neki azért, hogy kerékbilincselésre ösztönözze a VI. kerületi közterület-felügyelőket, más források tudni vélik, hogy az összeg a teljesítménytől is függött, havonta legalább ezer kereket kellett "bilincsbe verni".

A közterület-felügyelők a kerékbilincs fel- és leszereléséhez közreműködő szervezetként a Centrum Parkoló Kft-t bízták meg. A társaság ezért meghatározott összegű szolgáltatási díjat kapott, így érdekelt volt abban, hogy a közterület-felügyelők minél többet bilincseljenek. A lap szerint az átvett összegből a beosztottaknak is jutott.

Az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatást, közben tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság 3 hónappal meghosszabbította Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatását.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 21. 13:33