A németországi Sylt szigete sokáig az ország milliomosainak játszóterének számított, ahol az árak különösen elszabadultak. A helyi ingatlanok között nem egy több millió euróba kerül, a most eladásra kínált, a világ legdrágábbnak tartott házát például 6,3 millióért kínálja most gazdája.
Az még hagyján, hogy 6,3 millió euróért (1,7 milliárd forint) kínálják a házat, de ha hozzátesszük, hogy mindössze harminc négyzetméterről van szó, már nyugodtan leeshet az állunk.

Igaz, a ház hosszú homokdűnéken nyúlik el, tökéletes kilátással a tengerre, és igazi vidéki hangulatot áraszt a vörös kis tégláival, és nádtetejével. A harminc négyzetméteren egyébként egy picike konyha, fürdőszoba, fér el, valamint egy keskeny lépcső, ami a fenti hálószobába vezet.
A tulajdonos a Hamburger Abendblatt újságnak elmondta: eredetileg kis szerették volna bővíteni a házat, de az engedélyt ehhez évek óta nem kapják meg. Mióta a sajtó felkapta a hírt, hogy "eladó a világ legdrágább háza" rengeteg érdeklődő hívja fel a tulajdonost, még egy japán tv-csatorna stábja is felkereste őt, így egyáltalán nem kizárt, hogy hamarosan új gazdára talál a házikó.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








