A legtöbb amerikai középosztálybeli család még mindig nem tud megfizetni egy saját lakást. Ugyan az árak csökkennek, de nem eléggé ahhoz, hogy lehetővé tegyék a nővéreknek, tűzoltóknak, tanároknak a saját otthon vásárlását. A felmérés 201 területen hasonlította össze az említett szakmák fizetéseit, és az ingatlanárakat, amiből az derült ki, hogy még mindig magasak a lakásárak...
Chicagóban például egy közepes méretű ház 262 ezer dollárba (45,85 millió forint) kerül.
Kalkulálva a havonta félretehető összeggel, a tanulmány szerint legalább 85 589 dollárt (14,975 millió forint) kellene keresnie ahhoz valakinek, hogy meg tudja venni önerőből a fent említett házat.
A nővérek ezzel szemben mindössze 63 938 dollárt (11,2 millió forint) keresnek egy évben Chicagóban. A hivatalnokok eves fizetése 42 411 dollár (7,4 millió forint) körül mozog, a kiskereskedőknek pedig 23 056 dollár (4,03 millió forint) körül, így nekik a lakásvásárlás csak álom maradhat.
A nővérek, akik a többiekhez képest még viszonylag jól keresnek, a 201 vizsgált részből mindössze 93-ban engedhetik meg maguknak a lakásvásárlást, ami azért előrelépés 2006-hoz képest, amikor ez mindössze 87-ben valósulhatott meg.
Az ingatlanárak csökkenése mellett viszont a jelzáloghitelek kamatai is csökkentek, jelenleg 5,48 százalék körül mozognak, havi 160 dollárral (28 ezer forint) csökkentve egy 200 ezer dolláros (35 millió forint) ház törlesztő részletét.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Szakértők szerint bár az árak csökkenésnek indultak, egyre több család számára lehetővé téve a lakásvételt, ez nem akkora mértékű, hogy mindenki számára kedvezzen. A legnagyobb csökkenés Davenport-ban volt, ahol egy közepes méretű ház ára 124,9 ezer dollárról (21,8 millió forint) 87 ezer dollárra (15,2 millió foirnt) csökkent, ami jelentős előrelépést jelent azok számára, akik eddig csak álmodtak a saját otthonról...
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







