11 °C Budapest

Mennyiből lesz családi házad? - milliókba kerülnek az apró trükkök

Pénzcentrum
2007. június 25. 09:30

A négyzetméterárak összehasonlítása a családi házak építésénél nem feltétlenül vezet jó eredményre, a különböző építési technológiák és építtető cégek közötti döntés meghozatalához ugyanis több kell a négyzetméterárak ismereténél.

A Központi Statisztikai Hivatal nyújt némi segítséget az átlagos építési költségek meghatározásával, illetve az átlagárak megadásával, azonban ezekből sem lehet messzemenő következtetéseket levonni.

A legjobb megoldás - írja a Napi - ha az ügyfél a már megtervezett lakás adottságai és anyagigénye alapján kér ajánlatot és hasonlítja össze a különböző technológiák jelentette költségeket. Az ajánlatokat azonban mindenképpen ár-érték arány alapján érdemes összevetni, tehát az anyagminőséget és a későbbi pozitívumokat is figyelembe kell venni.

A téglaépítés mellett szól a kortalan, de egyben korszerű építőanyag, amely jó hőszigetelő képességgel rendelkezik, a könnyűszerkezetes házak pedig gyors felépíthetőségük, és a környezetbarát technológia miatt nyújthatnak jó megoldást.

Kárpáti József, az ÉVOSZ könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke is hangsúlyozza, hogy az alaprajz módosulása jelentős változást okozhat költségoldalon, így mindenképpen ez alapkán kell a döntést meghozni. A költségek támpontként való alkalmazását pedig az is nehezítő, hogy az építési vállalkozások a fokozott verseny miatt sok esetben alkalmaznak bizonyos trükköket.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ilyen például, hogy sok esetben a nettó (áfa nélküli árat) árat nem a hasznos alapterülettel osztják, hanem a falakat és lépcsőfordulókat is tartalmazó bruttó alapterülettel, amely eltérő a különböző építési technológiák esetében, így nem mutat reális képet.

Emellett rendkívül fontos, hogy a feltüntetett ár az áfát tartalmazza-e, a 20 százalékos többletköltséget jelentő tényező ugyanis akár milliós különbséget is jelenthet, ezért fontos még alaposan utánakérdezni mit is tartalmaz az ajánlatban szereplő négyzetméterár.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm