21 °C Budapest

Engedély nélküli építkezések - Ki nevet a végén?

Pénzcentrum
2006. május 11. 13:30

A megengedhetőnél sokkal több az engedélytől eltérő vagy azzal nem rendelkező építkezés, de az építési törvény májustól érvényben lévő módosításai javíthatnak a helyzeten - írja a Napi Gazdaság.

A statisztikák szerint folyamatosan nő a szabálytalan építkezések száma: tavaly a hatóságok közel 25 ezer esetben kötelezték az építtetőt a szabálytalanságok megszüntetésére, a kör azonban vélhetően ennél jóval szélesebb. A kivitelezőknek sem volt érdekük a szigorúbb szabályozás; a szankciók kiszabása után a cégek megszűntek, az építtetők pedig futhattak a pénzük után és ott maradtak egy nem megfelelő épülettel. A törvény az építésfelügyeleti hatóság megerősítésével kényszerítené ki az építési fegyelem javulását. Jelenleg ez a szerv alig 19 fővel dolgozik.

Az építési bírság jelenleg nem visszatartó erő, mert a lebukás veszélye kicsi. Kis túlzással, ma senki sem ellenőrzi, hogy van-e építési engedély, betartják az energiatakarékossági és környezetvédelmi szabályokat, illetve a kivitelezőnek van-e megfelelő képesítése vagy jogosultsága. A jövőben minden bizonnyal több lesz majd a visszabontás, ami ma még nem általános.

Szakértők szerint az sokat segíthetne a szakma tisztulásában ha az építési hatóságok a polgármesteri hivataloktól függetlenek lennének, ugyanis sok visszásságért éppen a települések a felelősek. A városkép is szépülhet, mert a tervtanácsok jogköre megerősödött: indoklásukat kötelező figyelembe venni, sőt mellékelni kell az építési engedélyhez. Ajánlásukra a hatóság visszautasíthatja az épületek tervét, míg korábban változásokra sem kötelezhette az építtetőket.

Jövőre a kivitelezőkre is nagyobb felelőség hárul, ugyanis tervellenőröket és felelős műszaki vezetőket kell majd alkalmazniuk; az építkezések meg sem kezdődhetnek majd tervellenőri felülvizsgálat nélkül. A felelős műszaki vezetők közvetlen irányítási jogot kapnak a munkások felett és szakmai felelősségbiztosítást is kötniük kell az esetleges károk fedezésére. A kivitelezőknek építési naplót kell vezetniük, ebből jól nyomon követhető, ha eltértek a tervtől. A módosítás az építtető felelősségét is kimondja, így a tulajdonos már nem mondhatja, hogy semmiről sem tudott.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Külön probléma, hogy egy-egy ingatlanfejlesztés mellett gyakran telket vesznek erre szakosodott cégek vagy magánszemélyek, majd "jó pénzért" nem gördítenek akadályt a leendő beruházás elé. A nehézségek ugyan leküzdhetőek, ám - ha a bíróságig is eljutnak a felek - több évvel meghosszabbíthatják a fejlesztés idejét. Egy építési engedélyt már nem csak a szomszédok, hanem szinte bárki megfellebbezhet. Kiszolgáltatottak a fejlesztők az Örökségvédelmi Hivatalnak is, mivel az bármikor kiszállhat megvizsgálni egy területet, ráadásul egyoldalúan dönthet arról, szükség van-e régészeti feltárásra.

Éppen ezen problémák miatt sok beruházó inkább vállalja kockázatot mintsem évekig várjon a megfelelő engedélyekre. A lebukásnak ráadásul kicsi a valószínűsége: a hatóságok gyakran csak akkor értesülnek a történtekről, ha az építkezőt feljelenti valaki. Mi több, a jelenlegi gyakorlat szerint az így készült épület általában megkapja a fennmaradási engedélyt, s gyakran bírságot sem kell fizetnie a kivitelezőnek, ha a hatóságok elvárásainak utólag mindenben eleget tesz. Ezzel szemben aki a hivatalos utat választja, annak gyakran akkor is hónapokat kell várnia minden engedélyre, ha az építkezést egyébként semmi más nem lassítja. Akadályt jelenthetnek maguk az ügyintézők is, akik néha ellenszolgáltatás reményében vagy egyszerűen rosszindulatból lassítják az építkezést.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem