Kissé emelkedett az állam hitelfelvételének költsége a 6 hónapos diszkont kincstárjegyek szerdai aukcióján az előző aukcióhoz képest.
Teljesen átírja a kormány az Otthon Startot és a CSOK Pluszt: elképesztő lakásvásárlási lehetőségek jönnek
Már az építés alatt álló új lakásokra is felvehető lesz az Otthon Start és a CSOK Plusz támogatott hitel a kormány által előkészített rendelet szerint. A használatbavételi engedély nélkül is megindulhat a finanszírozás, de az állami kamattámogatás csak az építkezés befejezése után jár, miközben az új társasházi építményi joghoz szakaszos folyósítás és kötelező óvadéki számla is kapcsolódik.
A kormány csütörtök este bocsátotta társadalmi egyeztetésre azt a rendelettervezetet, amely alapvetően átalakíthatja az új építésű lakások finanszírozási gyakorlatát. Az új szabályozás szerint a november végétől hatályos, márciustól az ingatlannyilvántartásba is bejegyezhető társasházi építményi jog intézménye az államilag támogatott lakáshiteleknél is alkalmazhatóvá válik.- jelentette a Portfolio.
Jelenleg a támogatott lakáshitelek egy összegben, csak a használatbavételi engedély megszerzését követően folyósíthatók. Az új szabályok viszont lehetővé teszik, hogy már az építés során megköthetők legyenek a hitelszerződések, és meginduljon a finanszírozás. Ha a vásárló rendelkezik bejegyzett építményi joggal, és a fejlesztő banki projektfinanszírozást vesz igénybe, a hitel szakaszosan, az építkezés előrehaladásával arányosan is kiutalható.
A részletfizetés feltétele, hogy a vásárló ne foglalót, hanem kizárólag előleget fizessen, ami egyértelműen a vevői és a banki érdekeket védi. Az értékbecslés szabályai is módosulnak: míg általános esetben a szakvélemények 90 napig érvényesek, az építményi joghoz kapcsolódó ügyleteknél kötelező lesz az értékbecslést a hitelkérelem benyújtása után elkészíttetni. A pénzintézeteknek a lakhatósági feltételeket a folyósítás módjától függően vagy az első részlet kifizetése előtt, vagy az utolsó részletnél kell ellenőrizniük.
Az állam jelzálogjoga és elidegenítési tilalma az építményi jogra is kiterjed, de ranghelyben a projektfinanszírozó és a lakáshitelező bank mögött áll. Ez azt jelenti, hogy a közhatalmi biztosíték nem akadályozza a piaci alapú hitelezést.
Lényeges korlát, hogy aki az építményi jog alapján vesz fel hitelt, legfeljebb három év alatt köteles bemutatni a használatbavételi engedélyt a banknak. Ha a fejlesztő csúszik, és az ingatlan nem készül el időben, a pénzintézet felmondhatja a hitelszerződést. Ez komoly kockázatot jelenthet a vásárlók számára, hiszen a pénz ekkorra már a beruházónál van.
További hátrány, hogy a kamattámogatás addig nem indul el, amíg a használatbavételi engedélyt nem mutatják be a banknak. Vagyis a hitel folyósítása ugyan megkezdődhet az építkezés alatt, de a kedvezményes kamatozás csak a beruházás befejezése után lép életbe. Addig várhatóan piaci kamat mellett, magasabb törlesztőrészlettel kell számolniuk a hitelfelvevőknek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szabályozás nem írja elő, hogy a projektet és a lakásvásárlót ugyanaz a bank finanszírozza. Ugyanakkor kötelezővé teszi, hogy a lakáshitel összege az eladó által megjelölt, a projektkölcsönhöz kapcsolódó óvadéki számlára érkezzen. Ez garantálja, hogy a forrást valóban az adott ingatlan felépítésére fordítják, és ne a fejlesztő egyéb tartozásainak rendezésére használják fel.
Új követelmény, hogy a végszámlának minden esetben tartalmaznia kell a telekárat is, nem elegendő kizárólag az épület értékét feltüntetni.
Adminisztratív könnyítés ugyanakkor, hogy márciustól valamennyi támogatott lakásvásárlás esetében egyszerűsödnek a dokumentációs előírások. Elegendő lesz benyújtani az adásvételi szerződést, valamint a tulajdonjog-bejegyzési kérelem széljegyzett másolatát, kiegészítve egy egyszerű nyilatkozattal.
Kitálaltak a magyar fiatalok: pont azok beszélik le őket az álommelóról, akiktől a támogatást várnák
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a nagyra tartott személyek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását.
PISA-teszt után: történelmi mélyponton a magyar diákok, azonnali beavatkozás kell a szakértő szerint
Súlyos, a 2015-ös beszakadáshoz mérhető teljesítményromlást mutatnak a magyar diákok körében a 2025-ös PISA-mérés újonnan megjelent eredményei.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






