Két budapesti kávézó is felkerült Európa 100 legjobbja közé, az egyik egészen a 17. helyig jutott.
A OTP Ingatlanpont friss elemzése szerint 2025-ben tovább erősödött a budapesti újépítésű lakások piaca. Az év első felében 4200, a másodikban 4500 lakást adtak el, így összesen 8700 új lakás talált vevőre. Ez az eredmény alig marad el a 2024-es rekordtól, és 2017 óta az egyik legerősebb évnek számít.
A legtöbb új lakást a XIII. kerületben értékesítették, ahol az eladások száma meghaladta a kétezret. A XI. kerület szorosan követte, míg a harmadik helyen a X. kerület végzett ezer feletti darabszámmal. Erős volt a kereslet a XIV. és a IX. kerületben is. Ezzel szemben az V., az I. és a XVI. kerületben alig néhány új lakás cserélt gazdát.
A kínálat is bővül. 2025 második felében 144 új, legalább kétlakásos projekt indult el, összesen 5800 lakással. Az egész évben 259 projekt került piacra 11.400 lakással, ami 40 százalékkal több, mint 2024-ben. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint ebben nagy szerepe volt az ősszel indult Otthon Start hitelprogramnak, valamint a Lakhatási Tőkeprogramnak, amelyek élénkítették a fejlesztői aktivitást. A nagy, 50 lakásnál is nagyobb projektek száma látványosan nőtt.
Az átadások száma ugyanakkor 2025-ben mintegy 30 százalékkal csökkent, körülbelül 4000 társasházi lakás készült el. A most induló projektek hatása később jelenik meg. Az OTP adatbázisa szerint 2026-ban már 9000 feletti, 2027-ben pedig körülbelül 8000 új lakás átadása várható Budapesten.
Kerületi bontásban 2026-ban a XIII. kerületben akár 3100 új lakás is elkészülhet, jövőre pedig további 2400. A XI. kerület idén 800, 2027-ben 1900 új lakással bővítheti az állományt. A X. és a IX. kerületben is jelentős átadások várhatók.
Az eladatlan, már építés alatt álló lakások száma 2026 elején közel 7600 volt, ebből csak a XIII. kerület mintegy kétezret, a XI. pedig 1500-at ad. Az azonnal költözhető új lakások száma ugyanakkor 630 darabra csökkent, ami folyamatos apadást mutat 2023 vége óta.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A felszívási idő, vagyis az az idő, ami alatt a jelenlegi kínálat elfogyna új projektek nélkül, jelentős eltéréseket mutat. A X. kerületben alig több mint két hónapnyi új lakás van a piacon, míg az I. kerületben a jelenlegi tempó mellett több mint három évig is kitartana a kínálat.
Az árak tovább emelkedtek. A 2026-os átadású lakások átlagos négyzetméterára valamivel 1,7 millió forint felett alakul, a 2027-es átadásúaknál ez már 1,83 millió forint. A fővárosi árszintek nagyjából 1 és 4 millió forint között szóródnak négyzetméterenként, különleges projektek esetén ennél jóval magasabb ár is előfordul.
Valkó Dávid szerint az Otthon Start programhoz kapcsolódó, 1,5 millió forintos négyzetméterár-korlát fékezheti az áremelkedést az új lakások piacán. Egyes kerületekben már most közel azonos árszinten kínálják a panellakásokat és az új, nagy lakóparkok lakásait, ami a támogatási feltételekhez igazodó árazás következménye lehet.
Nem várta senki, de megérkezett: megdőlt az abszolút melegrekord, 42 fokot mértek ezen a településen
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







