Az anyukák a babákkal és kisgyermekekkel játékos tanulási foglalkozás során, élénk bölcsődei környezetben lépnek kapcsolatba, a tevékenységek és a vidám környezet révén elősegítik a fejlődést, az interakciót és a pozitív élmé

Itt a friss árlista: ennyibe kerül a magánbölcsőde 2025 őszén, emelkedtek a családi bölcsőde árak

2025. augusztus 28. 10:05

Sok családban, ahogy a nagyobbik gyerek kezdi az óvodát, iskolát, a kisebb ugyancsak ősszel megy bölcsődébe, a gyeden lévő szülő pedig vissza dolgozni. Így ősszel sokan keresnek bölcsődét a gyereknek, viszont ha nincs állami férőhely, nem olcsó magánbölcsődét találni. Ugyan igénybe lehet venni a bölcsődei támogatást bizonyos feltételekkel, sokszor azonban még így is sokat kell mellette fizetni. A Pénzcentrum friss magánbölcsődei körképe alapján Budapesten átlagosan már elérheti a 120 ezer forintot, vidéki nagyvárosokban pedig 69 ezer forint kiadást jelenthet egy bölcsődés gyermek havi ellátása. 

A tavalyi évben megújult és megemelt összegű bölcsődei támogatás részben vagy egészben is fedezheti a bölcsőde költségeit. Attól függ, hogy mennyi pénzt kérnek el az adott helyen az ellátásért. Azonban a támogatás megemelése óta a bölcsődei térítési díjak is változtak. Mutatjuk a friss árakat és a támogatás részleteit.

Ahogy idén - a korábbi évekhez hasonlóan - megvizsgáltuk a családi bölcsődék, napközik, magánbölcsik árképzését, ami feltűnő változás, hogy számos korábbi szolgáltató megszűnt a fővárosban és vidéken is. Továbbra is jellemző a kettősség: míg egyes bölcsődékről alig lehet információt találni online, pláne a térítési díjakról, csak közösségi média oldaluk van, vagy nagyon elavult honlapjuk, más magánbölcsiknél minden információ elérhető és transzparensek az árak is. Több helyen is gyanúsan alacsony a feltüntetett ár, amely alapján valószínű, hogy a honlap jó ideje nem frissült.

A körkép kapcsán felmerülhet, hogy hogy lehet, hogy vidéken havi 50 ezer forint térítési díjból meg tudják oldani a családi bölcsődék üzemeltetését, míg Budapesten már nem ritkán 150 ezer forintot kérnek havonta. Fontos azonban figyelembe venni, hogy a magánbölcsődék nem teljesen ugyanazokat a szolgáltatásokat nyújtják, más más igények lehetnek a fővárosban és vidéken a nyitvatartás vagy a foglalkozások tekintetében. Sok más különbség mellett ez a legfontosabb, ami az eltérések okozója lehet, emiatt nehéz az összehasonlítás is.

2024 őszétől ismét elérhetővé vált a korábban is népszerű bölcsődei támogatás, melyet azt megelőzően, 2023 márciusától nem tudtak igényelni a családok. A támogatási összeget megemelték alapesetben 50 ezer forintra, SNI-s gyermekek esetében pedig 65 ezer forintra. A bölcsődei támogatást tavaly ősztől visszamenőleg is lehetett igényelni, de a számláknak meg kellett lennie és a feltételeknek is meg kellett felelni. Aki most küldené családi bölcsibe a gyermekét, annak rendelkezésére áll a támogatás, viszont nagyon kevés helyen fedezi ez a térítési díjat. 

Amíg pár éve - mikor még a bölcsődei támogatás is alacsonyabb, 40 ezer forint volt - sokkal több bölcsőde esetében a térítési díj egészét, vagy nagy részét fedezni lehetett a támogatásból, egyre inkább jellemző, hogy jelentős a fennmaradó kiadás, mely a szülőkre hárul. A fővárosban pedig egyenesen az a jellemző, hogy a felét sem fedezi a támogatás a térítési díjaknak. Az azonban biztos, hogy a semminél ez is több. Ráadásul már az önkormányzati bölcsődékbe járó gyermekek szülei is igényelhetik a támogatást 2024-től, amelyek jellemzően alacsonyabbak, mint a magánszolgáltatók díjszabása. Aki tehát szeretne visszamenni dolgozni gyedet követően és nem jut be állami bölcsődébe, érdemes utánanéznie, milyen feltételeknek kell megfelelnie a támogatáshoz. 

Bölcsődei támogatás feltételei 2025

A vidéken élő és munkába visszatérő szülők, akiknek gyermeke(i) bölcsődébe jár, igényelhetnek támogatást a bölcsődei térítési díjhoz. Amíg korábban csak magán (családi) bölcsődés gyermekek után lehetett támogatást kapni, 2024-től azok a szülők is igénybe vehetik, akik gyermeküket önkormányzati fenntartású bölcsődében helyezik el. A támogatási kérelem a Magyar Államkincstár (MÁK) honlapján nyújtható be, itt érhetők el az online igénylő rendszer és a kapcsolódó dokumentumok.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Magyar Államkincstár honlapján található tájékoztatás szerint a támogatás a 2023.04.01-jét követően munkába álló vagy munkába visszatérő, bölcsődei ellátásra jogosult gyermeket nevelő szülő számára folyósítható, akinek állandó lakóhelye - vagy ha tartózkodási hellyel rendelkezik -, tartózkodási helye a kevésbé fejlett régiók területén van, és aki gyermekét önkormányzati, vagy nem önkormányzati fenntartású családi bölcsődei, munkahelyi bölcsődei, mini bölcsődei ellátásban, vagy napközbeni gyermekfelügyeletet biztosító szolgáltatásban helyezi el.

A feltétel csak a lakóhelyre vonatkozik, nem a bölcsőde címére, tehát vidéki, a fővárosban dolgozó szülők, ha budapesti bölcsődét választanak, ugyanúgy jogosultak lehetnek.

Fontos! Gyermekenként legfeljebb havi 50 000 Ft bölcsődei támogatás igényelhető. A gyermekét egyedül nevelő szülő, a Gyermekvédelmi törvény szerinti rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermeket nevelő szülő, a menekült hátterű szülő, valamint a sajátos nevelési igényű, korai fejlesztésre jogosult, a tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülő számára gyermekenként legfeljebb havi 65 000 Ft támogatás nyújtható.

Amennyiben a gyermek elhelyezéséért fizetett díj kevesebb, mint 50 000 Ft (vagy egyéb esetekben 65 000 Ft), akkor a támogatás összege a bölcsődei havidíj összegével megegyező, amennyiben pedig meghaladta az 50 000 Ft-ot (vagy egyéb esetekben a 65 000 Ft-ot), akkor a különbözetet a szülőknek kell fedezniük.

A MÁK ügyfélszolgálatának elérhetősége kérdés eset: Magyarországról a 1811-es telefonszámon érhető el (5. Egyéb ügyintézés menüpont alatt, a 2. EFOP Plusz pályázatok almenüt kell választani), külföldről a +36 1 327-3308-as telefonszámon érhető el. E-mail elérhetőség: efop.bolcsode@allamkincstar.gov.hu. 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2025. december 5. péntek
Vilma
49. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?