18 °C Budapest
Elégedetlenek a magyar egyetemisták: kevesebb mint kétharmada ajánlaná másoknak a képzését

Elégedetlenek a magyar egyetemisták: kevesebb mint kétharmada ajánlaná másoknak a képzését

2024. február 14. 09:53

Az átlagosnál kevesebben választanának ismét művészetközvetítési, államtudományi és pedagógusképzést. A magyar egyetemisták 39 százaléka nem ajánlaná másoknak is a jelenlegi egyetemi képzését derül ki egy friss Eurostudent felméréséből- írja az eduline.  

A kutatásban több mint harminc ország vett részt, a nemzetközi kutatás magyar egyetemistákra vonatkozó részéből kiderül, hogy a hallgatóknak mindössze 61 százaléka ért egyet azzal, hogy másoknak is ajánlaná a jelenlegi képzését, 22 százalékuk azonban gyakran érzi úgy, hogy nem tartozik a felsőoktatásba.

Mindezek ellenére a hallgatók nem tervezik otthagyni a képzést, amiben észrevesznek, a hallgatók 79 százaléka egyáltalán nem, vagy csak ritkán gondolkodik azon, hogy jelenlegi felsőoktatási tanulmányait abbahagyná, és csak bő egytizedük tartja eléggé valószínűnek, hogy időlegesen vagy véglegesen szünetelteti a jelenlegi felsőfokú tanulmányait.

Azzal kapcsolatban, hogy egy esetleges újraválasztás esetén ugyanazt az egyetemet és ugyanazt a szakot választanák-e, a megkérdezettek 42,4 százaléka adta azt a választ, hogy biztosan ugyanabban az intézményben tanulna.

A legnagyobb arányban a hitéleti és a jogi képzési területen tanulók válaszoltak úgy, hogy valószínűleg vagy biztosan újraválasztanák szakjukat (93%, illetve 85%), míg a művészetközvetítés (71%), az államtudományi (72%) és a pedagógusképzésben (72%) az átlagosnál alacsonyabb a szakot legalább valószínűleg újraválasztani kívánók aránya

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- áll a felmérésben.  

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 21. 20:59