Nem kell még lemondani a kikapcsolódásról, ha beköszönt a hidegebb idő: Somogy több fürdőjében is különleges ajánlatokkal és programokkal készülnek novemberben.
Komoly tanárhiánnyal indult a 2022/23-as tanév a magyarországi iskolákban: hiány van óvodapedagógusokból, nyelvtanárokból, tanítókból, sőt több esetben még intézményvezetőből is - számol be a HelloVidék.
A pedagógiai szervezetek együttes véleménye szerint az elsőszámú gond az, hogy a pedagógusi szakma egyáltalán nem vonzó a fiatalok számára.
A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Szabó Zsuzsa szerint jelenleg tizenhatezer pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből, míg a pályakezdők száma évről évre csökken, idén mintegy 4800-zal kevesebb, mint ahányan nyugdíjba mennek. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felméréséből egyértelműen kiderül, hogy a szakmai utánpótlás hiánya gyakorlatilag megpecsételi a tanári hivatás és szakma sorsát. A felmérés eredményei szerint:
jól látható, hogy legkésőbb 10 éven belül az egyébként kimondottan elnőiesedett ágazat munkavállalóinak közel fele elhagyja a pályát – a nők számára biztosított 40 év jogosultsági idő alapján történő nyugdíjazás épp annyira közrejátszik ebben, mint a nehéz körülmények miatt folyamatosan tapasztalható lemorzsolódás.
Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvashatok. KATT!
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







