A Yale egyetem jogi kara 36 év után először veszítette el vezető helyét a U.S. News & World Report rangsorában.
Egy lexikon előszava alapján kell kérdésekre válaszolni az idei magyarérettségin, a szövegalkotási feladatnál pedig a memoriterek mellett vagy ellen kell érvelni, vagy egy iskolagyűlési hozzászólást írni.
Egy lexikon előszavát kell elolvasniuk a magyarból középszinten érettségizőknek a feladatsor első részében, amelyben szinonimákról, más szótárakról és szócikkekről is szó van. Majd az ezzel kapcsolatos kérdéseket kell megválaszolni. Az Eduline szerint a szövegben bőven vannak nyelvészeti kifejezések is, a téma valószínűleg nem áll túl közel a 18 évesekhez.
A szövegalkotási feladatban egy rövid szöveget kell írniuk, ahol két téma közül választhatnak. Érvelhetnek az iskolai memoriterek fontosságáról, hasznosságáról, vagy arról, hogy ezekre már nincs nagy szükség. A másik választható feladatban egy iskolagyűlési hozzászólást írhatnak a tanulmányi kirándulásokról.
Friss!
Időközben lezárult az első érettségi nap. Középszinten egy Szabó Magda-novellát, egy Janus Pannonius-verset és egy Juhász Gyula-verset elemezhettek az érettségizők. A középszintű magyarérettségi első részének szövegalkotási részében pedig iskolai memoriterekről írhatnak érvelést, vagy diákönkormányzati tagként osztálykirándulásokról fogalmazhatnak meg hozzászólást.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a feladatsorok, a javítási-értékelési útmutatókkal együtt a vizsgát követő napon kerülnek fel az oldalra – a reggel 8.00, illetve 9.00 órakor kezdődő vizsgák esetében a vizsga másnapján reggel 8.00 órakor, a 14.00 órakor kezdődő vizsgák esetében a vizsgát követő nap 14.00 órakor. Vagyis a hivatalos feladatsor és a megoldások már megtekinthetők, letölthetők a középszintű magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsor és megoldókulcs és az emelt magyar érettségi feladatlap és megoldás is az Oktatási Hivatal honlapján.
Cílapkép: Rosta Tibor, MTI/MTVA
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








