7 °C Budapest
During the Covid-19 pandemic

Soha nem látott hiány van ezekből a szakemberekből Magyarországon: ez lehet a megoldás

2021. szeptember 17. 12:32

Immár negyedik alkalommal hirdetik meg azt a középiskolás lányok számára indított programot, amelynek során a résztvevők elmélyíthetik matematikai tudásukat, és elsajátíthatják a kódolás rejtelmeit egy alapszintű programozási nyelvben. 

A Morgan Stanley budapesti informatikai és elemző központja és a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) immár negyedik alkalommal hirdeti meg középiskolás lányok számára indított programját, amelynek során a résztvevők elmélyíthetik matematikai tudásukat, és elsajátíthatják a kódolás rejtelmeit egy alapszintű programozási nyelvben. 

Az előző tanévben 22 lány vett részt a Smartiz foglalkozásain, online formában. Így, míg korábban elsősorban budapesti és főváros- környéki diáklányok tanulhattak, tavaly Magyarország teljes területéről lehet jelentkezni, és ez idén is így lesz. A foglalkozások zöme a soron következő tanévben is online zajlik majd, de ha a járványhelyzet engedi, a nyitó- és záróeseményt, valamint a személyiségfejlesztő foglalkozásokat élőben tartják meg. A programnak a kezdetektől fogva fontos része, hogy a matematikai és programozási foglalkozások mellett a lányok egyéni és csoportos pályaorientációs mentorálásban, készségfejlesztő programokban is részt vegyenek. A vállalat önkéntesei és a NATE munkatársai mellett idén különleges előadókkal is találkozhatnak a résztvevők, akik a saját példájukon keresztül mutatják be a STEM pályák előnyeit.

Kezdő lökés a lányoknak

 A programozáshoz szükséges készségek – szabályfelismerés és -alkotás, következetesség, alaposság és csapatmunka – nemektől függetlenek, mégis az a tévhit él a köztudatban, hogy a technológiai ágazatok inkább férfias szakmák

– mondta el Mátyás-Kollár Gabriella, a Morgan Stanley budapesti informatikai divíziójának operációs igazgatója, majd hozzátette: "azt tapasztaljuk, hogy a fiatal lányok sokszor úgy gondolják, hogy nem érdemes ilyen pályákban gondolkodniuk, és ha nem kapják meg a kezdő lökést, megerősítést, sokan nem is indulnak el ezen az úton. A Morgan Stanley célja, hogy változtasson a társadalmi berögződéseken, és megadja ezt a kezdő lökést minél több lány számára.”

A legújabb kutatások szerint az elmúlt öt évben kétszeresére nőtt az informatikusok iránti kereslet, 44 ezer digitális szakember tudna még elhelyezkedni hazánkban.

Ezen a hiányon enyhíthetne, ha több fiatal lány indulna el a pályán. „A nők aránya ma még alacsony az informatikában, így ők képezik az egyik legnagyobb munkaerő-tartalékot ezen a területen – tette hozzá Mátyás-Kollár Gabriella.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mindenkiből lehessen informatikus

A Smartiz ingyenes fejlesztő, oktató program, amely 10. évfolyamos lányoknak szól, és elsősorban a matematika valamint a digitális készségek, programozási alaptudás fejlesztését célozza korszerű pedagógiai módszerekkel. A heti rendszerességű, szakkör jellegű foglalkozássorozat a teljes tanéven átível. Az egyedülálló tananyagot pedagógusok, oktatáskutatók és társadalomkutatók bevonásával alkották meg, hogy fokozatosan vezessék rá a résztvevőket, hogyan hasznosítható a matematika és az informatika a hétköznapokban. 

Nem az jelenti a fő problémát, hogy a lányokhoz képest több fiú megy informatikusnak vagy matematikusnak, hanem az, hogy a támogatás hiánya, a negatív társadalmi beidegződések miatt olyan lányokból nem lesznek informatikusok vagy matematikusok, akik egyébként szeretnének azok lenni, feltehetően élveznék ezt a területet és sikeresek is lehetnének benne. A Smartiz program célja, hogy minden tehetséges gyerek elindulhasson a természettudományos, műszaki, informatikai és matematikai (STEM) tudományterületek felé, aki ebben megtalálja magát, bármilyen nemű is az illető

– mondta el Sáray Szilvia, a Smartiz egyik tananyagfejlesztője és a matematika foglalkozások vezetője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem