Szakértők szerint az Egyesült Államokban ismét emelkedik a COVID-19-es megbetegedések száma,
Intézkedési protokollt adnak ki a magyar iskolának az őszi iskolakezdésre. Az Emmi azt nem árulta el, hogy ez mikorra várható, a szakszervezet szerint már most elkéstek.
Részletes intézkedési protokollt kapnak az iskolák az Emberi Erőforrások Minisztériumától - hangzott el az ATV híradójában, ám azt a tárca nem közölt, hogy mikor adják ki a protokollt. A csatorna megkeresésére az Emmi közölte, hogy hagyományos tanévkezdésre készülnek, de figyelemmel kísérik a járványhelyzet alakulását.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke kijelentette, hogy a minisztérium már most késésben van ezzel a protokollal.
Kitálaltak a magyar fiatalok: pont azok beszélik le őket az álommelóról, akiktől a támogatást várnák
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a nagyra tartott személyek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását.
PISA-teszt után: történelmi mélyponton a magyar diákok, azonnali beavatkozás kell a szakértő szerint
Súlyos, a 2015-ös beszakadáshoz mérhető teljesítményromlást mutatnak a magyar diákok körében a 2025-ös PISA-mérés újonnan megjelent eredményei.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






