A szolgáltatók szerint a rendkívüli meleg következtében drasztikusan megugrott a vízfogyasztás, ezért egyre több településen rendelnek el korlátozásokat.
Nincs tömeg az iskolákban, a gyerekek három-négy százaléka vesz részt a személyes oktatáson, amióta újranyitottak az intézmények. Az állami iskolákban a koronavírus-járvány lecsengésével naponta 30-36 ezer diák jelenik meg. A tanároknak és a diákoknak nem kötelező a maszkviselés, ám a fenntartók saját hatáskörben előírhatják a védőfelszerelés viselését. Visszatért az élet az óvodákba és bölcsődékbe is, bár a szülők még mindig szankció nélkül otthon tarthatják gyermeküket - ismerteti pénteki összeállításában a Magyar Nemzet.
Napközi, szakkör, sportfoglalkozás, egyéni vagy csoportos felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás - ilyen programokkal töltik napjaikat azok a diákok és tanárok, akik a járványügyi veszélyhelyzet elmúltával visszatértek az iskolákba. Június másodika óta megnyitották kapuikat a köznevelési intézmények, s bár a tanév már digitális munkarendben fejeződik be, a gyerekek újra látogathatják az iskolákat. A szakképző iskolák esetében az igazgatókra bízták a döntést: ezek, ha akartak, már a nappali munkarendre is visszatérhettek.
A tanév hivatalosan jövő hétfőn zárul, de június 26-ig mindenhol biztosítanak ügyeletet a tanulóknak. A Magyar Nemzet érdeklődésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közölte:
Az iskolákra vonatkozó döntés helyesnek bizonyult, jelentősen hozzájárult a sikeres védekezéshez, hiszen a járvány nem lépett át a tömeges fertőzések szakaszába.
Külön szabályt hoztak arról is, hogy azok a diákok, akik a lakóhelyüktől eltérő településen tanulnak, a mostani rendkívüli helyzetben az otthonukhoz legközelebb eső iskolába is bejárhatnak. A tanévzárással kapcsolatban pedig az a döntés született, hogy tömeges, egyidejű jelenlétet igénylő rendezvényeket nem lehet szervezni, de kisebb csoportokban mindenhol tarthatnak évzáró és bizonyítványosztó ünnepségeket.
Az állami iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ arról számolt be, hogy az elmúlt napokban átlagosan 30-36 ezer között volt a tankerületi intézményekben személyesen megjelenő tanulók száma. A legfrissebb adat június 9-i, akkor 33 309 tanuló jelent meg az állami iskolákban. A többség felzárkóztatásra, konzultációkra érkezik. A járványügyi előírásokat mindenhol betartják, ehhez megvannak a megfelelő eszközök, és a távolságtartásra is ügyelnek az iskolákban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A pedagógusok nyári szabadságolásának rendjét alapvetően nem érinti a járványhelyzet, várhatóan most is a megszokott időszakban, július 1-jétől augusztus 31-ig pihenhetnek a nevelők. A tanév a szokásos időben zárul, a tanároknak nem kell tehát extra nyári munkavégzésre készülniük. A gyermek- és ifjúsági táborok június 16-tól napközis és ottalvós szervezésben egyaránt megtarthatók.
Ami az óvodákat illeti, az elmúlt két hétben már itt is visszatértek a normál üzemmódra, de a gyerekzsivaj még elmarad a szokásostól, az intézmények többsége alacsony létszámmal, összevont csoportokkal működik. Ennek oka, hogy továbbra is alapos távolmaradási indoknak tekintik a járványügyi helyzetet, vagyis nem számít igazolatlan hiányzásnak, ha a szülő a nyári szünetig már nem járatja óvodába a gyermekét.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







