2 °C Budapest

Döntöttek az általános iskolai nulladik osztályról: itt a minisztérium bejelentése

2020. február 6. 09:00

Egyelőre nincs napirenden az általános iskolai nulladik osztály bevezetése az Emmiben, pedig tavaly nyár végén még úgy tűnt, hogy a kormányzat támogatja az elképzelést. A pedagógusok szakmai szervezetei már korábban is jelezték, hogy problémás lehet a nulladik évfolyam.

Nincs napirenden a nulladik évfolyam bevezetése - közölte a Népszava kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A napilap emlékeztet rá, hogy a közelmúltban a NAT-ról kiszivárgó információk és a Magyar Nemzet értesülései is arra engedtek következtetni, hogy a szabályozás megteremt majd a lehetőséget az óvoda és az általános iskola közötti, szabadon választható felkészítő osztály létrehozására.

A nulladik évfolyam sorsa kalandos: tavaly nyár végén úgy tűnt, hogy a kormányzat támogatja a bevezetését, de később az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) teljesen elfogadhatatlannak tartotta azt.

A felkészítő osztályok célja az lenne, hogy biztosítsa az átmenetet az óvoda és az iskola között, ám több szakmai szervezet sem támogatja az ötletet. A Civil Közoktatási Platform szerint a plusz évfolyam a szegregáció melegágya lehet, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület pedig többek között arra hívta fel a figyelmet, a plusz egyéves óvodai fejlesztés lehetősége eddig is adott volt nem iskolaérett gyerekeknek. A Népszava írása szerint a Pedagógusok Szakszervezete azt kifogásolta, nem látszik az intézkedés pénzügyi fedezete, és nem tudni, kiknek kellene foglalkozniuk a gyerekekkel.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?