Mitől tartunk egy szakmát túlfizetettnek? Csak az átlagtól jelentősen magasabb fizetés miatt, vagy más szempontok is közrejátszanak? A Pénzcentrum kutatásának friss eredményei.
Fontos, hogy minél több fiatal válasszon informatikai végzettséget nyújtó egyetemi, főiskolai szakot, ennek ösztönzését szolgálja a Programozd a jövőd! projekt - mondta az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
Laufer Tamás hozzátette: Magyarországon jelenleg nem folyik elég intézményben informatikus képzés, és hiába emelkedik évente az informatika szakra jelentkezők száma, még mindig kevesen végzik el a képzést.
Kiemelte: a magyar munkapiacról 22 ezer informatikus hiányzik, ami valószínűleg azzal magyarázható, hogy a köznevelésben nagyon kevés olyan tanár van, aki az informatikai, mérnöki tanulmányokat figyelemfelkeltő módon tudja oktatni. Az IVSZ mentorprogramja által az egyetemekre, főiskolákra látogató informatikai szakemberek saját példáikkal mutatják be, hogy mekkora lehetőségek vannak a szakmában - fűzte hozzá.
Hangsúlyozta: nagyon fontos felkészíteni az embereket a digitalizációs folyamatokra, hiszen a magyar munkaerőpiacon már közel 600 ezer ember nem tudná elvégezni munkáját digitális eszközök nélkül. Az embereknek meg kell tanítani, hogy a digitalizáció nem ellenünk van, hanem lehetőséget ad kreativitásuk jobb, kiterjedtebb kifejtésére - vélekedett Laufer Tamás.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







