Átfogó oktatási reformot indít Kína, amelynek középpontjában a mesterséges intelligencia áll.
Tovább emelkedett a szakképzés népszerűsége a középiskolások körében. 2019-ben 29 ezer fő alatt maradt a gimnáziumba felvettek száma, miközben a szakgimnáziumokban több mint 31 ezer fiatal tanulhat tovább.
A tavalyi adatokhoz képest ismét nőtt a szakgimnáziumi képzésekbe felvételt nyert tanulók száma. Az idei 31 157 fő az összes középfokú intézménybe felvételt nyert diák közel 40 százalékát teszi ki, szemben a hagyományos gimnáziumot választó 36,4 százalékkal. A magyar gazdaság versenyképességének további fejlődéséhez még több kiválóan képzett szakemberekre van szükség minden ágazatban - írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Alapvető cél, hogy minden magyar fiatal olyan készségekkel, kompetenciákkal felvértezve kerüljön ki az iskolarendszerből, amelyek megalapozzák a gazdaság által igényelt képzettségek elsajátítását és az egész életen át tartó tanulást - írják. A tervek szerint a 2020-ban induló 5 éves technikumi rendszer bevezetésével még vonzóbbá válik a szakképzés, amely úgy teszi majd lehetővé a biztos megélhetést jelentő szakmai bizonyítvány megszerzését, hogy közben egyenes utat nyit a felsőoktatásba is.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








