A hamarosan ötödik évébe lépő ukrajnai háború nemcsak az orosz gazdaságot, hanem az ország munkaerőpiacát is súlyosan kimerítette.
Három év alatt 550-en pályáztak a Diákhitel Központ ösztöndíjára - mondta Imre Zita, a központ marketing- és kommunikációs igazgatója az M1-en.
Az igazgató elmondta, negyedik alkalommal hirdetik meg ösztöndíjpályázatukat, amelyre május 6-ig lehet jelentkezni. A pályázatra minden olyan 45 év alatti, kiemelkedően teljesítő, nappali tagozatos, aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemista, főiskolás adhat be kérelmet, aki hatályos diákhitel szerződéssel rendelkezik - tette hozzá.
A központ korábban azt közölte, a meghatározott szempontrendszer szerint kiválasztott tíz győztes pályázó a 2019/20-as tanévben összesen 700 ezer, vagyis 10 hónapon keresztül havi 70 ezer forintot kap. A Diákhitel Központ tavalyi pályázati kiírására több mint 130 hallgató küldte el jelentkezését.
A tanítás a szívem tölti meg, az OnlyFans a pénztárcámat: kifakadt a súlyosan alulfizetett pedagógus
Egy tanárnőt azért függesztettek fel nemrég, mert OnlyFans-tartalmat készít. Az eset rávilágít, hogy a tanárok jelentős része másod- és harmadállásból kénytelen megélni.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







