-2 °C Budapest

Így nyelvvizsgázhat a gyerek ingyen jövőre: érdemes figyelni

2017. november 7. 09:03

Közel 35 ezer forintos támogatást is kaphatnak azok a 35 év alatti fiatalok, akik 2018-ban szerzik meg első közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgájukat. Csakhogy nagyon nem mindegy, milyen nyelvből jelentkeznek írásbelire és szóbelire.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy azok kaphatják vissza első nyelvvizsgájuk díját, akik a vizsga napján még nem töltötték be a 35. életévüket. A támogatás az alapfokú nyelvvizsgákra nem vonatkozik, csak a B2-es (vagyis a középfokú) és a C1-es (felsőfokú) vizsgákra, és az sem mindegy, milyen nyelvből jelentkeznek írásbelire és szóbelire a 35 évnél fiatalabbak - írja az Eduline.

A rendelettervezet alapján ugyanis csak az angolból, németből, franciából, olaszból, oroszból, spanyolból, nemzetiségi nyelvekből, latinból, portugál, arab, héber, japán, kínai, holland, finn nyelvből tett vizsga árát lehet visszaigényelni.

A rendelettervezet arra az esetre is kitér, ha valakinek a szóbeli vagy az írásbeli nyelvvizsgája már megvan, így 2018-ban csak részvizsgára jelentkezne. Ha a két részvizsga egyesíthető, akkor csak a szóbelire/írásbelire is meg lehet kapni a támogatást, sőt honosított nyelvvizsgára is.

A támogatás mértéke a nyelvvizsga vagy az emelt szintű nyelvi érettségi díja, de legfeljebb az adott évben érvényes minimálbér 25 százaléka. A minimálbér jövőre 138 ezer forint lesz, ennek a negyede, vagyis 34 500 forint jár vissza a nyelvvizsga díjából.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Viszont nem szabad elfelejteni, hogy a nyelvvizsga díját saját zsebből kell kifizetni, előre senki nem kapja meg a támogatást. Ha mind az írásbelin, mind a szóbelin átmegy a vizsgázó, kérelmeznie kell a díj visszautalását, méghozzá az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft.-nél, a nyelvvizsga-bizonyítvány vagy -tanúsítvány kiállításától számított egy éven belül.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?