5 °C Budapest

Ez betesz a magyar családoknak: szűkös idők jönnek

2017. augusztus 26. 12:00

Augusztusban hagyományosan az iskolakezdés pörgeti a kiskereskedelem motorját. Egy friss felmérés szerint a szülők közel fele (45 százalék) nyár végére hagyja a tanszerek beszerzését. A válaszadók 55 százaléka egy, 34 százaléka pedig két iskoláskorú gyermeknek vásárol iskolaszereket. Többségük 15-25 ezer forintnyi összeget szán az iskolakezdésre, míg 72 százalékuk kizárólag új árucikkeket vásárol gyermekének. Ez egybecseng a KSH adataival, amelyek szerint az őszi tanévkezdés egy magyar családnak átlagosan 19.600 forintjába kerül gyermekenként.

A Vatera felmérésében részt vevő felhasználók többsége (35%) 15000 és 25000 forint közötti összeget áldoz a beiskolázásra gyermekenként. A válaszadók közel harmada (27%) 10-15 ezer forintot költ tanszerekre, míg 20 százalékuk akár 25-40 ezer forintot is hajlandó erre a célra szentelni. Elenyésző, mindössze 9 százalék azok aránya, akik 10 ezer forint alatti összegből hozzák ki a kötelező iskolaszer-vásárlást.

Gyermekenként legalább 15 ezerrel számolhatunk

Az adatokból az is kiderül, hogy a többség által megjelölt, 15-25 ezer forintos gyermekenkénti összeg abban az esetben sem változik számottevően, ha több gyermek számára kell iskolafelszerelést venni. Sőt, még akkor sem, ha a család nehéz anyagi helyzetben van: a saját bevallásuk szerint rossz vagy átlag alatti keresetűek esetében is 28 százalék a gyermekenként 15 ezer és 25 ezer forint között költők aránya.

Az eggyel magasabb, 25-40 ezer forintos árkategóriában érdekes módon még kisebb a különbség: a rossz és átlag alatti anyagi helyzetűek 22 és 16, az átlagos, jó vagy kifejezetten jó anyagi helyzetűek pedig 21, 20 illetve 25 százaléka költ ennyit a tanszerekre. Vagyis egy bizonyos összeg alatt semmiképp nem lehetséges megoldani a tanszervásárlást.

Használt és új - közbeszól az anyagi helyzet

A felmérés szerint a vaterázók 72 százaléka inkább új termékeket vesz gyermekének, míg 27 százalékuk újat és használtat is vegyesen. Mindössze a felhasználók 1 százaléka vásárol kizárólag használt tanszereket. Utóbbiak körében a legkelendőbbek a mágnes- és parafatáblák (26%), az iskolatáskák (18%) és tornazsákok (14%), de ezek aránya még mindig csekély az új termékekéhez képest.

A használt termékek iránti érdeklődés összefügg a család anyagi helyzetével: a kevésbé tehetősek 50 százaléka használt és új árut együttesen vásárol iskolakezdésre, míg az átlagos keresetűek csupán 27 százalékáról mondható el ugyanez. A kimondottan rossz anyagi helyzetűek pedig hatszor nagyobb arányban vásárolnak kizárólag használt termékeket és kétszer nagyobb arányban használtat és újat együttesen, mint az átlagos keresetűek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Egyre kelendőbbek a tanszerek online

A családok többsége (72%) még mindig ragaszkodik a fizikai boltokhoz iskolakezdés előtt, ám egyre többen (26%) nyitottak az internetes tanszervásárlásra. 62 százalékuk a kényelem, 60 százalékuk az ár-összehasonlítás lehetősége, 53 százalékuk pedig a tolongás elkerülése érdekében választja az iskolaszerek beszerzésének ezen módját. Interneten a legszívesebben uzsonnás dobozt, kulacsot (38%), iskolatáskát (37%) és tornazsákot (36%) szereznek be a szülők, ezek ugyanis azok a kategóriák, ahol a legnagyobb az összes vásárláson belül az internetes vásárlás aránya.

Augusztus hónapban jelentős érdeklődés mutatkozik az iskolakezdéssel kapcsolatos termékek iránt: a tavalyi évben július és augusztus hónap között 32 százalékos növekedést tapasztaltunk az eladott darabszámban. Ugyanakkor az iskolakezdéshez szükséges termékek ára átlagosan 13 százalékkal volt alacsonyabb ebben az időszakban (12091-10638 forint). Az árcsökkenés betudható az online kereskedők tanévindító akcióinak, illetve a vásárlók tudatos spórolásának is

- mondta Szanitter Áron, a Vatera ügyvezetője.

Nem csak veszünk, el is adunk

A válaszadók 26 százaléka iskolakezdés előtt szeretne túladni gyermeke feleslegessé vált, megunt vagy kinőtt iskolai dolgain. A Vaterán ebben az időszakban a kategórián belül leggyakrabban eladásra kínált termékek az iskolatáska (70%), a tornaruha, tornacipő, váltócipő (53%) és a tornazsák (30%). Ezek jellemzően egybeesnek a használt árukat kereső vásárlók igényeivel: 18 százalékuk keres használtan iskolatáskát, 13 százalékuk tornaruhát, tornacipőt, váltócipőt, 14 százalékuk pedig tornazsákot.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem