A tárcavezető közölte, hogy a minősítést megkapott tankönyvekből és kiegészítő kiadványokból augusztus utolsó hetétől már rendelni is lehet.
Itt az új tanév, de a szakgimnáziumokban bevezetett összevont természettudományi tárgynak nincs sem tankönyve, sem segédanyaga, sem foglalkozásterve - írja ma reggel a Népszava.
Tavaly szeptemberben vezették be a szakgimnáziumokban, hogy fizika, biológia, kémia és földrajz órák helyett tartsanak inkább egy összevont természettudományi tárgyat. Az összevont tárgyhoz azonban nem készültek el a pedagógusok munkáját segítő anyagok, ezért az órákon továbbra is a régi tematika szerint folyt az oktatás, nyilatkozták a lapnak oktatók.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet a Népszava megkeresésére közölte: jelenleg is zajlik a tantárgyhoz kapcsolódó rendszerfejlesztés, azt azonban nem árulták el, hogy a folyamat keretein belül készülő tanterv és egyéb segédanyagok mikorra készülnek el.
Megint bevezettek valamit, amihez csak a tárgyi feltételeket, vagyis a padot és a táblát biztosították. A koncepció maga befogadhatónak tűnik, de a tanároknak nincsenek igazodási lehetőségeik. Így, ebben a formában nem lehet elérni a kitűzött célokat
- nyilatkozta Tóth József, Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
KATTINTS! Múltjukról vallottak a magyar sztármenedzserek: van bőven meglepetés
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







