17 °C Budapest

Ennyi nyugdíjat kap a Piramis és a Hobo Blues Band legendás gitárosa

2017. július 22. 16:00

Jelenleg Magyarországon a nyugdíjminimum összege 28 500 forint, ennél pedig csak alig valamivel kap többet Závodi János, a Hobo Blues Band és a Piramis együttesnek az egykori tagja.

A legendás zenész korábban külföldön ugyan jól keresett, ám azt a pénzt egyből el is költötte. Závodi Jánosnak pedig most olyan alacsony a nyugdíja, hogy elmondása szerint élete végéig gitározni fog.

Harminckétezer forint a nyugdíjam - nem tehetem le a gitárt, amíg élek

- mondta el a legendás zenész a hot! magazinnak.

Nem csak Závodi János kap keveset

Hazánkban jelenleg az öregségi nyugdíj átlagos összege 110 468 forintira tehető. A statisztikákból azonban jól látszik, hogy a közel 2 millió nyugdíjasnak több mint a fele még mindig 100 ezer forint alatti összegből él.

Ráadásul 74 ezernél is többen vannak, akiknek havonta 50 ezer forintnál is kevesebből kell megélnie egy hónapban - tudta meg korábban a Pénzcentrum az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól (ONYF).

Bár az öregségi nyugdíjak átlagos összege évek óta folyamatosan növekszik, (a törvényben előírtak szerint mindig legalább az infláció mértékével kell emelni az ellátásokat) a nyugdíjminimum összege azonban 2008. január óta 28 500 forint.

Kinek jár a legkisebb nyugdíj?

Az öregségi nyugdíj legkisebb összegére azok jogosultak, akik legalább 20 év szolgálati időt szereztek, de az általános szabályok szerint a kiszámított nyugdíjuk nem éri el az összeghatárt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezért akár az is előfordulhat, hogy egy-egy nyugdíjas még a 28 500 forintnál is kevesebbet kap. Például, aki 20 évnél kevesebb, de legalább 15 és szolgálati idővel rendelkezik, akkor nála a megállapított résznyugdíj estében nem kell alkalmazni a nyugdíj-minimum szabályt.

Vagyis, ha valaki 15 év szolgálati idővel 27 ezer forintos nyugdíjra jogosult, akkor ő ennyit fog kapni, nem emelkedik a nyugdíja a nyugdíjminimum összegére.

Továbbá az is feltétel, hogy a korábbi jövedelmek alapján meghatározott átlagkereset elérje a nyugdíjminimum összegét. Amennyiben ezt nem éri el, akkor az érintettek az átlagkereset összegével megegyező nyugdíjat kapnak.

Ez a minimális összeg pedig akár magasabb is lehet. Ugyanis, ha valakinek péládul 2014-ben állapították a 28 500 forintos öregségi nyugdíjat, akkor ő az időközben végrehajtott nyugdíjemeléseknek köszönhetően ma már valamivel többet kap.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/ Kovács Tamás

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem