A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve.
Ilyen szerződést kötnek még év vége előtt az élelmes magyarok: 130 ezer forint ütheti a markukat
Az idei harmadik negyedév végén az MNB adatai szerint már több mint 505 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 6,2 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint a következő hetekben még sokan kötnek majd új szerződést, hogy idén is kihasználják a tárgyévi befizetések után járó 20 százalékos, akár 130 ezer forintot is elérő adójóváírást. Ennek nyomán a folyamatos díjas szerződésállomány év végére elérheti az 515 ezres szintet.
A 130 ezer forintos maximális visszatérítés lehetőségét a szerződők többsége csupán részlegesen használja ki. Tavaly év végén 485,3 ezer nyugdíjbiztosítási szerződésre mintegy 147 milliárd forint díjbefizetés jutott. Ez szerződésenként 303 ezer forintot jelent. ami átlagosan 60 ezer forintos adóvisszatérítéshez, vagyis a lehetséges maximum kevesebb mint feléhez juttatta a biztosítottakat. Az év végéig azonban lehetőség van arra is, hogy a szerződésben vállalt folyamatos befizetéseken felül eseti befizetést végezzen az ügyfél, amivel növelni – akár maximalizálni is – tudja az adott évre járó adóvisszatérítés összegét.
„Annak, aki idén is pályázik adójóváírásra nyugdíjbiztosítási befizetései után, két dologra is figyelnie kell. Egyrészt az idei évre vonatkozó díjnak is be kell érkeznie az év végéig a biztosítónál vezetett számlára, nem elég tehát létrehozni a szerződést. Másrészt a jóváírás ekkor sem jár automatikusan: a májusig kitöltendő szja-bevallásban külön be kell jelölni az idei befizetés utáni adójóváírási igényt” – hívja fel a figyelmet Molnár Marcell, a FBAMSZ Személybiztosítási szekciójának vezetője.
A támogatott nyugdíjbiztosítások éppen egy évtizede jelentek meg a hazai piacon, azóta a népszerűségük töretlenül emelkedik: a félmillió fölé duzzadt szerződésszám azt jelenti, hogy az aktív korú népességnek immár több mint tíz százaléka rendelkezik nyugdíjbiztosítással. Ennek oka, hogy a lakosság egyre szélesebb rétege számára tudatosul, mire lehet majd elegendő a nyugdíja. Jelenleg egy átlagos, alkalmazotti bérből és fizetésből élő kezdő nyugdíja általában nem éri el az utolsó fizetésnek a 60 százalékát. De például minimálbérre bejelentett vállalkozóknál a fenti helyettesítési ráta jó, ha eléri a 20-30 százalékot.
Jelenleg Magyarországon 60-70 különféle nyugdíjbiztosítási konstrukció érhető el. A megkötött szerződések mintegy háromnegyede kapcsolódik különféle befektetési portfoliókhoz. Az egyes konstrukciók feltételei között számos jelentős eltérés is van, többek között
a termékek teljes költség mutatójában (TKM)
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
a szerződésekhez kapcsolódó haláleseti térítések mértékében, illetve
a hozamon felüli bónuszfizetések mértékében is.
A termékek közti eligazodásban a fenti jelentős eltérések ismerete miatt alapvető szerep juthat az optimális döntést segítő, biztosítóktól független alkuszoknak.
Kiderült, mennyi a nyugdíja Nagy Ferónak: örömódát írhat, ha életbe lép a Tisza nyugdíjemelési terve
A Beatrice frontembere a hivatásszeretete mellett anyagi okok miatt is a színpadon marad, hiszen a mindössze 74 ezer forintos öregségi nyugdíjából nem tudna megélni.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







