Szombaton összeült a Védelmi Tanács a Karmelitában, melyen jelen volt többek között a kormányfő mellett Szijjártó Péter, Lantos Csaba, Orbán Balázs, Rogán Antal, Pintér Sándor,...
A magyar kormány vállalta, hogy 2023 végéig elkészíti és az Európai Bizottságnak benyújtja a hazai nyugdíjrendszer átfogó felülvizsgálatáról szóló, független jelentést, amely az uniós helyreállítási alapok lehívásának egyik előfeltétele. De a jelentés nyilvánosságra hozatalának határideje elhalasztódott, és a társadalmi konzultációra vonatkozó tervek is homályosak maradtak.
A magyar nyugdíjrendszer reformjának kérdése az Európai Bizottság által jóváhagyott Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) részeként került elő, amelynek értelmében a magyar kormányzatnak 5,8 milliárd eurós (kb. 2320 milliárd forint) támogatást lehet lehívnia. Ennek egyik előfeltétele egy átfogó jelentés elkészítése a hazai nyugdíjrendszer állapotáról és reformlehetőségeiről 2023 végéig, amely feladatot az OECD-re bízták a 24.hu cikke szerint.
A jelentés elkészítését követően a következő lépés a reformjavaslatok társadalmi konzultációja lenne 2024. június 30-ig, majd a végleges reform elfogadása 2025. március 31-ig. Azonban jelenleg nincs információ arról, hogy a jelentés elkészült volna, vagy hogy elérhető lenne online.
A Pénzügyminisztériumtól érkező válaszok nem tartalmaztak konkrétumokat a jelentés állapotáról vagy annak nyilvánosságra hozataláról. A minisztérium csak annyit közölt, hogy a magyar nyugdíjrendszer stabilan működik, és folyamatosan figyelemmel kísérik annak működését.
Az Országos Nyugdíjas Parlament több kísérletet is tett arra, hogy információt szerezzenek a nyugdíjreform állásáról. Tompos Márton országgyűlési képviselő és Varga Zoltán, az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának elnöke is megkereste a pénzügyminisztert ezzel kapcsolatban, de válaszaik nem hoztak áttörést.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Nyugdíjas Parlament az OECD-hez is fordult információért, de választ még nem kaptak. Emellett megemlítették, hogy a www.palyazat.gov.hu oldalon sem található információ a nyugdíjreformmal kapcsolatos társadalmi egyeztetésről.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







