21 °C Budapest
Egyre több magyar retteg a nyugdíjkrízistől: felkophat az álluk idős korukra?

Egyre több magyar retteg a nyugdíjkrízistől: felkophat az álluk idős korukra?

2022. május 31. 21:01

Ahogy a magyarok közelebb kerülnek a nyugdíjas korhoz, úgy lesz egyre kevesebb illúziójuk róla, derült ki az OTP Nyugdíjpénztár reprezentatív kutatásából. A fiatalok hisznek egy aktív, boldog nyugdíjképben, és jellemzően várják ezt a kort, ám a nyugdíjkorhatárhoz közelítő kitöltők közül már egyre többen tartanak ettől az életszakasztól, mert szerintük az elapadó anyagi források miatt nem fogják tudni terveiket a korábban megszokott sikerességgel megvalósítani. Az nyugdíjpénztár arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellentmondásos viszony feloldható az időskorra való megfelelő anyagi felkészüléssel.

Az OTP Nyugdíjpénztár reprezentatív kutatásában arról kérdezték a válaszadókat, hogy szerintük nyugdíjaskorukban ugyanolyan sikerrel és intenzitással tudják-e majd megvalósítani terveiket, mint jelenlegi életszakaszukban, a válaszokból azonban ellentmondásos tendenciák rajzolódtak ki. 25% szerint ugyanúgy fog menni minden, mint most, ezzel szemben a magyarok 26%-a nem hiszi, hogy hasonló sikerekkel tudja majd megvalósítani terveit nyugdíjasként, hiszen kevesebb anyagi forrás áll majd rendelkezésükre.

A 40 éves kor alatti válaszadók közel egyharmada gondolja úgy, hogy jelenlegi életszakaszához hasonló módon képes lesz tervei kivitelezésére nyugdíjas éveiben is, azonban ez az arány 40 és 60 éves kor között 21%-ra zuhan, tehát az állítás csupán minden ötödik válaszadóra volt igaz.

A nyugdíjaskorhoz kötődő ambivalens viszony pozitívvá formálásának egy módja lehet, ha aktív dolgozóként, időben megkezdjük az anyagi felkészülést az időskorra. Ennek egyik eszköze, ha önkéntes nyugdíjpénztári számlán takarékoskodunk, ezt a megtakarítási formát ráadásul az állam is támogatja. 750 ezer forint éves befizetésig ugyanis a pénztári befizetés 20%-át, tehát akár 150 ezer forintot is visszaigényelhetünk a személyi jövedelemadóból, mely a pénztártag egyéni számláján kerül jóváírásra

– tette hozzá Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ahogy a kutatásból kiderült, a különböző életkorú magyarok másképp gondolkodnak az időskorról. Az életkor előrehaladtával ugyanis egyre inkább fonódik össze az öregség fogalmával az időskori anyagi biztonság miatti aggódás, az unokákkal töltött minőségi idő pedig inkább 40 év alatt és 60 éves kor fölött volt erősen meghatározó jellemzője az időskori önképnek

– közölte Nagy Csaba. A nyugdíjpénztár eredményei szerint a magyar lakosságnak vegyesek az érzései az időskorral kapcsolatban, az erre az időszakra való tudatos felkészülés során viszont szembe kell nézni az öregedés gondolatával. Bár a magyarok 40%-ának az öregkorról az unokákkal töltött minőségi idő jutott eszébe, ezzel szemben 39%-uk testi-lelki fáradtságot, 38%-uk pedig anyagi gondokat vizionált nyugdíjas éveire.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm