A 2025 harmadik negyedévi nettó átlagkereseti adatok alapján ismét kirajzolódik, mennyire brutális a bérolló Magyarországon.
50 ezer forint a különbség a budapesti és a Szabolcs megyei átlagnyugdíjak között. Kiderült, hogy a főváros után Fejérben és Pest megyében a legmagasabbak a nyugdíjak.
Megyénként 50 ezer forint is lehet az eltérés a nyugdíjak között. A Blikk emlékeztet, hogy az országos átlagnyugdíj a KSH szerint 2020-ban mintegy 140 ezer forint havonta. Ám a fővárosban például ez az átlagos összeg meghaladja a 160 ezer forintot, ez pedig messze a legmagasabb a többi megyéhez viszonyítva. Értelemszerűen más területeken viszont lényegesen alacsonyabb, messze az országos átlag alatti ez az összeg.
A főváros toronymagasan vezeti a listát a 160 ezer forintos átlaggal, a második 23 ezer forinttal lemaradva Fejér megye, a dobogó harmadik fokán pedig Pest megye áll. A lista legaljára a szabolcsi régió került, alig kétezer forinttal kap többet az átlagnyugdíjas, mint a minimálbérből a levonások után maradó nettó 107 ezer forint,
Ezt négyezer forinttal előzi meg Békés, további 1600-zal Bács-Kiskun megye a következő.
Szakértők általában nem mulasztják el megemlíteni, hogy általában azokban a régiókban, ahol alacsonyabb a jövedelem, s esetleg a nyugdíj is, ott a megélhetés sem olyan költséges, mint például a fővárosban. Ugyanakkor teljesen nyilvánvaló, hogy a több mint ötvenezer forintos különbség Budapest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye között lényegesen alacsonyabb életszínvonalat tesz lehetővé a keleti megyében.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
Elképesztő robbanás a hazai nyugdíjszámláknál: rengeteg magyar lépett, nem semmi pénzt halmoztak fel
Egy NYESZ-számlán átlagosan 6,19 millió forintot tartanak a befektetők az MNB legfrissebb adatai szerint.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







