A helyzet visszásságát érzékeltetve úgy fogalmazott: teljesen abszurd és nevetséges, hogy a színpadon Rómeó iparűzési adót, Júlia pedig társasági adót fizet.
4 millió forintot kaszál Havas Henrik a Sztárban sztár zsűritagjaként; az összeg nyugdíjkiegészítésnek semmiképp sem nevezhető rossznak.
A Pénzcentrum demagóg rovata jelenti: a TV2-n futó Sztárban sztár c. műsor új zsűritagjaként jókora összeg üti Havas Henrik markát. A Bors információi szerint a műsorvezető adásonként 400 ezer forintot vághat zsebre; mivel a műsor 10 részes, ez összesen 4 millió forintot jelent.
- mondta el a lapnak egy informátor.
Nem rossz nyugdíjkiegészítés
Mivel az 1952 előtt születettek az alapszabály szerint 62 éves korukban nyugdíjba vonulhattak, így a 49-es születésű Havas Henrik már közel 4 éve jogosult lehet a juttatásra. Ugyan a tanár úr havi fixéről nem sokat tudunk, de a zsűrizésért - és egyéb munkáiért - járó extra pénzzel mindenképp a vagyonosabb idősek életét élheti.
Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenkink ennyi is jár. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) a héten bemutatott kalkulátorának segítségével viszont már bárki könnyedén kiszámolhatja, mennyi üti majd a markát nyugdíjasként.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az alkalmazás az adott naptári évben várható öregségi nyugdíj összegét a felhasználó birtokában lévő és általa rögzített adatok alapján határozza meg. Ha a rögzített adatok esetleg tévesek, hiányosak, a vonatkozó jogszabályoknak ellentmondóak, vagy például a rögzítéskor elütés történt, a kapott eredmény megtévesztő lehet.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







