Na ezért nem szabad így trükközni az LTP-vel: csúnya bukó lehet a vége

2018. június 25. 05:45

Noha sokat foglalkozunk a lakás-takarékpénztárakkal (LTP), illetve a lakástakarékos megtakarításokkal, általában meglévő jelzáloghitel ideális előtörlesztéseként esik szó róla. Pedig az LTP-k igen sok mindenre felhasználhatóak, sőt, szinte mindenre, ami lakással kapcsolatos. Azonban akárcsak előtörlesztés esetén, bővítés, felújítás, beépítés esetén is igazolnunk kell, hogy valóban lakáscélra fordítottuk a megtakarításunkat, illetve az utána járó állami támogatást. Kérdés azonban, hogy mi ennek a módja?

Néhány hónapja kiszámoltuk, hogy milyen jelentős összegeket spórolhatunk egy nagyobb jelzáloghitel esetén, amennyiben időről időre előtörlesztjük azt. Ez fokozottan igaz abban az esetben, ha mindezt lakás-takarékpénztári megtakarításból tesszük, hiszen ilyenkor nem csak a későbbi kamatterheket csökkentjük egy előtörlesztéssel, hanem még a tőketartozás egy részét is az állam fizeti ki nekünk az állami támogatásokon keresztül.

Az előtörlesztés azonban csak az egyik lehetséges felhasználási módja a lakástakarékoknak, hiszen azokat szinte bármilyen más (lakás)célra is fordíthatjuk. Az itt felhalmozott megtakarításból vásárolhatunk beépített bútorokat, felújítási munkaeszközöket, világítótesteket, rendezhetjük belőle a családi kertet stb. Amiben az összes hasznosítási mód egyezik, az az, hogy a pénz felhasználását követően igazolni kell a takarékpénztár felé, hogy valóban lakáscélra lett fordítva a megtakarítás.

Előtörlesztés esetén a hitelező bank állít ki egy dokumentumot az ügyfél részére, amivel az igazolhatja a takarékpénztára felé, hogy valóban a hitelbe forgatta bele a megtakarítást. Egyéb felhasználási módok esetén pedig számlákkal kell igazolnunk a felhalmozott összeg rendeltetésszerű felhasználását. De miről lehet számlát vinni, mekkora összeget kell leigazolni velük és mennyi időn belül kell ezeket benyújtani?

Miről kell számla?

A számlákat a kifizetést követő 120 napon belül kell bemutatni, amennyiben a lakáscél felújítás, korszerűsítés vagy közművesítés. Szintén számlákkal történik a lakáscél igazolása az ingatlan építése, illetve bővítése esetén is, ám ezekben az esetekben 18 hónap áll az ügyfél rendelkezésére ezek benyújtására.

Miről vihetünk számlát?
A benyújtható számlák köre elég széles, a takarékpénztárak minden olyan számlát elfogadnak, melyek lakáson belül átalakítással, annak komfortosításával kapcsolatos. Ilyenek lehetnek például a burkolóanyagok (hideg-meleg), klímaberendezés, beépített bútor, beépített gépek, világítótestek stb. Az ezekhez kapcsolódó munkadíjakról szintén nyújthatunk be számlát.

Fontos, hogy csak olyan számlák fogadhatóak el, melyek az állami támogatásra jogosult, illetve az ő közeli hozzátartozója nevére - aki nevére kérték a megtakarítás kifizetését -, illetve a finanszírozott ingatlan címére lettek kiállítva. A takarékpénztárak csak olyan számlákat fogadhatnak el, melyeket a kiutalási értesítőn szereplő dátumot követően állítottak ki. Tehát nem érdemes mondjuk egy felújítást előre, önerőből megcsinálni, mert később nem fogjuk tudni elfogadtatni a róla készült számlákat. A teljes megtakarított összeget, valamint hiteligénylés esetén a kölcsön összegét is szükséges számlával igazolni.

Hogyan ellenőrzik a számlákat?

A benyújtott számlák hitelességének ellenőrzése a lakás-takarékpénztárak feladata.

"A számlákat eredeti példányban kell eljuttatni az LTP részére a jogszabályban megszabott határidőig bezárólag. A benyújtott számlákon tartalmi és formai ellenőrzést végez az adminisztrációs terület:  1. A lakáscél igazolásra alkalmas és elfogadott számlák letörölhetetlen jelzéssel ellátva visszaküldésre kerülnek az ügyfelek felé.  2. Az elvárásoknak nem megfelelő számlák hibajelzéssel kerülnek visszaküldésre az ügyfelek részére (ugyanígy járunk el, ha a számlakibocsátó nem szerepel a nyilvános adatbázisokban, külön büntetést nem alkalmazunk)"

- tudtuk meg az Aegon Lakástakaréktól. A dokumentumokat egyébként még 5 évig köteles megőrizni az ügyfél, akinek a NAV kérésére még bemutatási kötelezettsége is van.

Kíváncsiak voltunk, hogy próbálkoznak-e az ügyfelek trükközéssel, tudniillik, hogy hamis számlákkal próbálják meg leigazolni a lakáscél megvalósulását.

Társaságunk a lakáscélú felhasználás igazolása érdekében a jogszabályokban foglaltak szerint jár el, ennek során az ügyfeleinknek - a lakáscéltól függően - számlákat, szerződéseket vagy más okiratokat kell benyújtaniuk a társaságunk részére, amelyeket társaságunk ellenőriz. Társaságunk működése során nem fordult elő olyan eset, amikor valamely benyújtott számláról a hatóság megállapította volna, hogy az nem valódi."

- tudtuk meg a Fundamentától.

Úgy tűnik tehát, hogy nincsenek LTP-s lakáscélok igazolásával foglalkozó számlagyárak, vagy legalábbis még nem buktak le.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Ha ilyen eset fordulna elő, az ügyfélnek vissza kellene fizetnie az igénybe vett állami támogatásnak a nem igazolt összegre eső részét, továbbá számolnia kellene az esetleges büntetőjogi következményekkel is."

- tették még hozzá arra kérdésünkre vonatkozóan, hogy milyen következményei vannak egy hamis számlával való esetleges lebukásnak.

A pénztárak egyébként a helyszínen is jogosultak ellenőrizni a lakáscél megvalósulását egy külső szakértő segítségével. Az ügyfélnek kötelessége, hogy lehetővé tegye a helyszíni ellenőrzést, ráadásul ennek költségei is őt terhelik.

Lakástakarékot indítanál?

Felújítanál, korszerűsítenél, esetleg előtörlesztenél de nincs elég megtakarításod? A Pénzcentrum LTP kalkulátorával a legjobb lakás-takarékpénztári ajánlatokat hasonlítsd össze. Hívd le a busás állami támogatást, és kerülj egy lépéssel közelebb álmaid otthonához! Nézzünk egy példát: számoljuk ki, hogy mekkora összeget takaríthatsz meg 4 év alatt, havi 20 ezer forintos megtakarítási összeggel.

Aegon: 1 198 387 ezer forintos megtakarítási összeg, 10,72 százalékos EBKM.

Erste: 1 250 520 ezer forint megtakarított összeg, 10,28 százalékos EBKM.

Fundamenta: 1 302 770 forint megtakarított összeg, 9,85 százalékos EBKM.

OTP: 1 198 204 ezer forintos megtakarítási összeg, 10,76 százalékos EBKM.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem