14 °C Budapest

Így kártalaníthatják a Quaestor kötvényeseit: itt a javaslat

2015. április 10. 22:25

Megszületett a törvényjavaslat: a Quaestor-károsultakat a Befektetés-védelmi Alap (Beva) kártalaníthatja 6 millió forintig. Emellett létrehozhatják a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapját is, ami további kártalanítást végezhet majd.

30 millió forintig minden Quaestor-kötvényest kártalanítani fognak, az erre vonatkozó igény május 6-e és június 5-e között lesz benyújtható - tartalmazza az a törvényjavaslat, amelyet Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője nyújtott be az Országgyűlésnek pénteken este.

A Beva által nem biztosított (6 millió fölötti, illetve nem fiktív kötvényhez kapcsolódó) összegek kifizetésére feláll a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja.

Az alap az egyelőre ismeretlen kártalanítási kötelezettségének előteremtéséhez kötvényt bocsáthat ki, aminek törlesztéséhez előleg formájában gyűjthet pénzt a bankoktól, brókercégektől, alapkezelőktől azok jegyzett tőkéjének megfelelő arányban. Mivel a Beva-tagdíjhoz hasonló összeget szedhet be az alap, úgy tudjuk, a pénzügyi szereplők teljes befizetése elérheti az évi 12 milliárd forintot.

Ezt végső soron a tisztességes intézmények ügyfelei, sőt részben az adófizetők fognak állni.

Kiket kártalanítanak?

Azokat kártalanítják, akik:

  • a Quaestor Hurira kötvényeiből vagy
  • a Quaestor által értékesített kötvényekből vásároltak,
  • azok ellenértékét befizették,
  • akár magánszemélyek, akár jogi személyek vagy egyéb szervezetek,
  • attól függetlenül, hogy jogügylet érvényesen létrejött-e,
  • kimaradnak azonban a kártalanításból a Quaestor vezetői, dolgozói, egyéb érdekeltjei.

Hogyan zajlik a kártalanítás?

A kötvényesek kártalanítására a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapját hozná létre a törvényjavaslat, amely a követelésekre vonatkozó igényt teljesíti. A kárrendezésre a követelés pénznemében kerül sor, és mentes minden közteherfizetés alól.

A kártalanítás menete:

  • a kártalanítási kérelem május 6. és június 5. között nyújtható be,
  • a kérelmezőnek igazolnia kell az értékpapírszámláján nyilvántartott kötvények mennyiségét, illetve az őt illető követelés összegét,
  • ez kormányablakon vagy más, az alap által meghatározott módon és helyen tehető meg,
  • az alap a kérelmet 30 napon belül vizsgálja meg,
  • a Beva és az alap együttes kártalanítási összege a Quaestor felé fennálló követeléssel egyezik meg, de nem lehet több 30 millió forintnál,vagyis az alap kártalanítási kötelezettsége a Beva kártalanítási összege és a 30 milliós forint közötti részre vonatkozik.

Így gazdálkodik az alap:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • pénzeszközeit az MNB-nél vezetett számlán kezeli,
  • legfeljebb 10 éves lejáratú kötvényt bocsáthat ki az állam kezessége mellett,
  • az MNB-től pedig legfeljebb 3 hónapos áthidaló kölcsönt vehet fel,
  • adósságának fizetéséhez a Befektető-védelmi Alap (Beva) tagjaitól azok jegyzett tőkéjének arányában előleget kérhet, amelyet idővel vissza kell fizetnie,
  • az előleg megfizetésére ezen túlmenően ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a tagdíjra (úgy tudjuk, ennek maximuma összesen évi 12 milliárd forint).
  • a befizető pénzügyi intézmények által megelőlegezett, de meg nem térült befizetések levonhatók lesznek az adójukból, ám erről majd külön törvény rendelkezik.

Az alap irányítását a Beva igazgatósága, munkáját a Beva munkaszervezete végezné.

A Portfolio elemzője így vélekedik a törvényjavaslatról:

Bár a kérdésről elvileg még egyeztet Varga Mihály a bankokkal, a politikai döntés úgy tűnik, megszületett: hiába fektetették be pénzüket a Beva-védelem hiányának tudatában az ügyfelek, az ő kockázatukat és a Quaestor vezetőinek bűneit most a tisztességes pénzügyi szektorral, és rajta keresztül az ügyfelekkel fizettetik meg akár 10 éven keresztül. A tényleges pénzügyi hátrány mértéke nagyban függ attól, mekkora összeg térül majd meg a Quaestor felszámolásából, és mit tartalmaz majd az adóleírásról szóló törvény. Utóbbi egyébként azt sejteti, hogy az adófizetőknek is pénzbe fog kerülni ez a szomorú ügy.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
MEDIA1  |  2026. március 16. 10:30
Fogyatékosnak nevezték és lökdösték a HVG stábját a Békemeneten, amikor a két molinó között felvonul...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 12:27