Leminősítést helyezett kilátásba a Scope, komoly kérdések merültek fel a magyar vállalat körül
Felülvizsgálja a 4iG Nyrt. hitelminősítését a Scope Ratings, a vizsgálat célja pedig egy esetleges leminősítés.
Felülvizsgálja a 4iG Nyrt. hitelminősítését a Scope Ratings, a vizsgálat célja pedig egy esetleges leminősítés.
Bár a nemzetközi folyamatok hatására a magyar állampapírok hozama is emelkedett az elmúlt hetekben, a hazai kötvények még így is felülteljesítenek.
A két bejelentés szerdán, ugyanazon a napon érkezett, és ugyanannak a feszültségnek a két különféle tünete.
A dráguló államfinanszírozás hátterében az áll, hogy a befektetők tartósan magas inflációra rendezkednek be.
Kiemelkedő befektetői érdeklődés és vegyes hozammozgások jellemezték az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióit.
A jelek szerint a befektetők egyértelműen megvették a piacbarát magyar politikai fordulat és a közeledő euróbevezetés narratíváját.
Az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) július elején több mint 100 milliárd forint értékben vásárolt vissza magas kamatozású Fix Magyar Állampapírokat.
A 12 hónapos diszkont kincstárjegyekből a tervezett mennyiséget értékesítették, a tízéves fix és változó kamatozású kötvényekből a meghirdetettnél kevesebbet fogadtak el.
Az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) tranzakciójának árazása már hétfőn megtörténhet, a lépést pedig a hazai gazdaság javuló befektetői megítélése is támogatja.
A SpaceX részvényei már harmadik egymást követő kereskedési napon gyengülnek, így a hétfői záróár már alig haladja meg a tőzsdei debütáláskor kialakult nyitóárat.
Májusban 0,8%-kal növekedett a befektetési alapokban kezelt vagyon.
A magyar állampapírok lettek az európai kötvénypiac sztárjai.
Hamarosan minden hazai ügyfelét a magyarországi fióktelepéhez helyezi át a Revolut, amivel együtt megérkeznek a hazai bankszámlaszámok is
Euróbevezetés esetén a technikai folyamat során a hitelek, az értékpapírok és a készpénzhasználat átalakulása is zökkenőmentes lenne.
A globális piacok 2026 első hónapjaiban egyszerre szembesültek geopolitikai feszültségekkel, megugró energiaárakkal és bizonytalan kamatkilátásokkal.
Az Egyesült Arab Emírségek ingatlanpiaca komoly próba elé került, miután iráni rakétacsapások érték Dubaj és Abu-Dzabi repülőtereit, kikötőit és lakóövezeteit.
A kínai vezetés 4,5 és 5 százalék közötti GDP-növekedést céloz meg 2026-ra. Ez az elmúlt évtizedek egyik legalacsonyabb hivatalos gazdasági célkitűzése.
Mindenképp változást hoz a következő időszak a befektetői piacon, csak az a kérdés, mi lesz a meghatározó a következő időszakban.
A 2035-ben lejáró dollárkötvény piaci állománya így 2,2 milliárd dollárra nőtt, miközben a tranzakcióról hivatalosan még nem érkezett bejelentés.
A Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) adatai szerint a globális adósságállomány tavaly 29 ezermilliárd dollárral nőtt, így új történelmi csúcsra, 348 ezer milliárd dollárra emelkedett.