Minden vezető pénznemmel szemben gyengülést szenvedett a magyar deviza, és napközben is jelentős volt a ralizás.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 563,8 pontos, 0,57 százalékos emelkedéssel 100 198,56 ponton zárt pénteken. Az aktuális árfolyamon a Pénzcentrum árfolyam oldalán is nyomon követhetők.
A részvénypiac forgalma 33,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az OTP húzta fel a BUX-ot.
Az elemző szerint a bankpapír árfolyamának emelkedése azzal magyarázható, hogy az elmúlt időszakban az OTP-ben jelentős profitrealizálás történt, eladási hullám, amely a pénteki kereskedésben fordulhatott meg. Hozzátette, az OTP jegyzésében a nemzetközi befektetők megjelenésével délután történt nagyobb emelkedés, amikor az Amerikai Egyesült Államokban is megindult a kereskedés.
Czibere Ákos jelezte, a Mol árfolyamának csökkenése azzal van összefüggésben, hogy a nap folyamán tovább csökkent az olaj ára.
- A Mol 24 forinttal, 0,86 százalékkal 2772 forintra csökkent 4,1 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 520 forinttal, 1,8 százalékkal 29 410 forintra erősödött, forgalmuk 15,5 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,22 százalékkal 1848 forintra esett, forgalma 1,8 milliárd forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 0,81 százalékkal 9790 forintra gyengült, a részvények forgalma 7,1 milliárd forintot ért el.
- A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 9309,63 ponton zárt pénteken, ez 49,83 pontos, 0,54 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







