A BUX rekordjai mögött elsősorban az OTP erősödése áll, de a hét második felében már a Mol is jelentős mértékben segítette az emelkedést.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 130,46 pontos, 0,13 százalékos csökkenéssel 99 459,34 ponton zárt.
Varga Zoltán kommentárjában kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is 28 740 forintnál látszik erős ellenállási szint, míg 27 500 forintnál támasz. Hétfőn az OTP-részvények ára 140 forinttal, 0,5 százalékkal 28 010 forintra erősödött, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki.
A Mol visszakorrigált a 2966 forintos támaszhoz, rövid távú ellenállást a 30 napos mozgóátlag képez 2987 forintnál. A papír árfolyama 34 forinttal, 1,13 százalékkal 2982 forintra csökkent hétfőn, 534,3 millió forintos forgalomban.
A Richter árfolyama tovább csökkent, a 10 100 forintos szint alatt zárt, a következő támasz 10 ezer forintnál látható az elemző szerint. Hétfőn a részvény árfolyama 140 forinttal, 1,38 százalékkal 10 040 forintra esett, forgalma 739,4 millió forintot ért el.
A Magyar Telekom a 30 napos mozgóátlag fölé került, ami 1776 forintnál jelent rövid távú támaszt, míg erős ellenállás továbbra is 1800 forintnál húzódik. A papír árfolyama 14 forinttal, 0,79 százalékkal 1782 forintra nőtt, forgalma 352,3 millió forint volt hétfőn.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







