Emelkedik a magyar tőzsde kedd délután, elsősorban az OTP és a Magyar Telekom szárnyalásának köszönhetően, miközben a Mol lefelé húzza az indexet
Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Szerdán a BUX 63,96 pontos, 0,07 százalékos csökkenéssel, 88 606,94 ponton zárt.
Varga Zoltán kommentárjában kiemelte: a BUX napközben 89 ezer pont felett új csúcsot döntött, de minimális visszaeséssel zárta a napot. A nemzetközi befektetői hangulat az amerikai elnök vámpolitikája miatt ismét elbizonytalanodott - tette hozzá.
A vezető részvények közül az OTP árfolyama megközelítette a 24 870 forintos ellenállást, amely továbbra is fontos akadályt képez, alul pedig 24 360 forintnál látható támasz. A bankpapír ára 130 forinttal, 0,53 százalékkal 24 640 forintra erősödött, forgalmuk 12,1 milliárd forintot tett ki.
A Mol emelkedése megtorpant, és visszaesett a 3 ezer forintos szint alá, amely így ismét ellenállást jelent, támasz 2964 forintnál látható - írta. Szerdán a Mol árfolyama 18 forinttal, 0,6 százalékkal 2 994 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
A Richter ára a 11 ezer forintos szint alá csökkent, támasz 10 700 forintnál húzódik. Az árfolyam 200 forinttal, 1,81 százalékkal 10 850 forintra gyengült szerdán, a részvények forgalma 3,9 milliárd forintot ért el.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Magyar Telekom grafikonján továbbra is 1 414 forintnál látható támasz, 1 458 forintnál ellenállás.
A távközlési papír árfolyama 2 forinttal, 0,14 százalékkal 1438 forintra esett, forgalma 309,9 millió forint volt.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







