A részvénypiac forgalma 33,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Eséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Varga Zoltán kommentárjában jelezte: Donald Trump a hétvégén hivatalosan is bejelentette a vámokat, amelynek nyomán erőteljes eladói nyomás alakulhat ki a részvénypiacokon.
Pénteken a BÉT részvényindexe, a BUX 241,79 pontos, 0,28 százalékos emelkedéssel 85 492,62 ponton zárt.
Az elemző szerint a vezető részvények közül az OTP árfolyamában 24 360 forintnál látszik ellenállás, míg támaszok 24 ezer, majd 23 530 forintnál. Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 1,04 százalékkal 24 350 forintra nőtt pénteken, forgalmuk 14,4 milliárd forintot tett ki.
A Richter a 200 napos mozgóátlag alatt zárt, ami 10 207 forintnál húzódik jelenleg, felette 10 300 forintnál látható ellenállás, míg a következő támaszok 10 150, majd 10 ezer forintnál. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,2 százalékkal 10 180 forintra emelkedett, a részvények forgalma 6,2 milliárd forintot ért el.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Mol grafikonján 2887 forintnál látható ellenállás és 2824 forintnál támasz. A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2878 forintra erősödött pénteken, 749,8 millió forintos forgalomban.
A Magyar Telekom grafikonján 1386, majd 1369 forintnál láthatóak támaszok. A részvény árfolyama 32 forinttal, 2,26 százalékkal 1386 forintra csökkent, forgalma 1,2 milliárd forint volt pénteken.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








