18 °C Budapest
pénzügyi tőzsdei grafikon illusztráció ,üzleti befektetés és részvény jövő koncepciójakereskedés.

Ilyen is rég történt a budapesti tőzsdén: hatalmasat kaszált, aki ide tette most a pénzét

2024. november 24. 09:03

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a múlt péntekihez képest 2,29 százalékkal, 1780,68 ponttal emelkedve történelmi csúcson, 79 551,80 ponton zárta a hetet. A részvények összforgalma heti összevetésben 88,096 milliárd forintról 105,7 milliárd forintra nőtt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek. Az OTP pénteken napközben és záráskor is árfolyamcsúcsot döntött. A Magyar Telekom éves csúcson zárt pénteken.

A BÉT jól kezdte a hetet, a múlt csütörtöki csúcsdöntést hétfőn újabb részvényindex-rekord követte. Kedden a kedvezőtlenre fordult nemzetközi hangulat hatására a BUX jelentős eséssel korrigált, de a hét közepén ismét megközelítette a 80 ezer pontos szintet. A kereskedés a hét utolsó napján újra jól alakult, a befektetői érdeklődés ugyanis Európa-szerte fellendítette a tőzsdéket. Ennek hatására a BUX a pénteki zárásra megint csúcsot döntött.

Az Equilor Befektetési Zrt. értékelése szerint a magyar részvénypiac a külső körülményekhez képest összességében jól teljesített a héten. Piaci összefoglalójuk az ukrajnai háború eseményeivel magyarázta, hogy a héten átmenetileg romlott a befektetői hangulat. Bizonytalan környezetre utalhat, hogy a Magyar Nemzeti Bank a szokásosnál óvatosabban nyilatkozott a monetáris tanács legutóbbi ülését követően, és nem tartják kizártnak, hogy az alapkamat újbóli csökkentésére huzamosabb ideig várni kell - tették hozzá.

  • A héten a legnagyobb mértékben, 4,71 százalékkal, 56 forinttal a Magyar Telekom erősödött. Árfolyama a pénteki zárásra elérte az 1244 forintot, heti forgalma a 4,445 milliárd forintot.
  • Az OTP árfolyama a múlt péntekihez képest 4,48 százalékkal, 940 forinttal emelkedve 21 940 forintra nőtt 84,34 milliárd forintot meghaladó forgalom mellett.
  • A Mol 0,83 százalékkal, 22 forinttal erősödött heti összevetésben, árfolyama 2664 forintra, összforgalma 6,24 milliárd forintra emelkedett.
  • A Richter 0,19 százalékot, 20 forintot vesztett az értékéből, árfolyama így 10 680 forintra esett, összforgalma meghaladta a 8,185 milliárd forintot.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,28 százalékkal, 19,11 ponttal csökkenve 6848,45 ponton fejezte be a hetet.
Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. május 18. 12:12
Az MNB előzetes, 2026. első negyedévi adatai alapján több mint 7700 milliárd forintot készpénzben és...
Holdblog  |  2026. május 18. 09:37
Az új kormány legnagyobb tétje nem az lesz, mennyi pénzt tud visszaszerezni az elszámoltatásból, han...
MEDIA1  |  2026. május 18. 09:23
Az Átlátszónak adott interjúban Forgács Ágnes, a Ripost volt munkatársa arról beszélt, hogyan működö...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 17. 13:29
2024 végén elemeztem, és '25 januárjától követem. Elrepült hipp-hopp 16 hónap, és máris érdemes ráné...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem