Solar energy fields and wind turbines seen from the air in foggy conditions during a Autumn morning.Muntendam, the Netherlands, september 2022

Brutálisan nagyot mennek ezek a befektetések: még hogy csak károsan lehet milliárdokat szakítani

2023. december 22. 12:33

A fenntarthatóság egyre jobban felértékelődik a beruházások és befektetések terén is, ezt bizonyítja, hogy a K&H felelős befektetések csoportjába tartozó alapok vagyona egy év alatt 44 százalékkal 156 milliárd forintra gyarapodott - olvasható a bank közleményében.  

Továbbra is vannak olyan gazdasági tényezők, mint például az olaj árának alakulása, vagy a bizonytalan kamatkilátások, melyek a befektetések alakulását is erősen befolyásolják, ugyanakkor vannak olyan célpontok, amelyek stabilan egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. „Ezek közé tartoznak a fenntarthatóságot szem előtt tartó, felelős befektetések. Mind a privát banki ügyfelek, mind az intézményi befektetők egyre nagyobb figyelmet fordítanak az ilyen vállalatokba fektető megoldásokra" – mondta Ábrahám András, a K&H privát bank vezetője.

A szakember a PwC tanácsadó cég friss felmérését idézve azt is elmondta, hogy bár az idei évben a kockázati- és magántőkéből származó klímatechnológiai beruházások 40 százalékkal csökkentek – mindenekelőtt a gazdasági bizonytalanság és a geopolitikai konfliktusok mérsékelték a befektetői bizalmat. A beruházások csökkenése inkább a piaci körülményeket, vagyis a bizonytalanságot képezi le, nincs szó arról, hogy a klímatechnológiai beruházások veszítettek volna a népszerűségükből.

Sőt, ezen beruházások részaránya tovább emelkedett az induló beruházások között, a 2018-as 7 százalékról 10 százalékra. A befektetési alapok szempontjából pedig várhatóan a jövőben is népszerűek lesznek az olyan célpontok, amelyek a fenntarthatóságra koncentrálnak.

Boom a felelős befektetéseknél

A pénzintézet már négy évvel ezelőtt bővítette a kínálatát a K&H felelős befektetésekkel. Ezeknek az alapoknak a lényege, hogy az őket kezelő portfóliómenedzserek a pénzügyi szempontok mellett a környezeti és társadalmi tényezőket is mérlegelik a vásárlásoknál.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egyebek mellett a fosszilis energiahordozók kitermelésével, értékesítésével foglalkozó vagy éppen fegyvereket gyártó vállalatok részvényei sem kerülhetnek be a felelős befektetések közé. Továbbá nincs helye az alapokban az olyan országok állampapírjainak sem, amelyek nem törődnek a fenntarthatósági alapelvekkel, valamint ki vannak zárva a célpontok közül a nemzetközi szankciókkal sújtott országokhoz köthető államkötvények is.

A bank felelős befektetéseihez tartozó alapok vagyona idén október végén 156 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 108 milliárd forinttal, amely igazolja, hogy a megtakarítók is egyre tudatosabban mérlegelnek és a hozamok mellett fontosnak tartják a fenntartható jövő irányába mutató törekvéseket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 8. 16:11
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége új elnököt keres az Etikai Bizottság élére, miután a tavaly m...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
Bankmonitor  |  2026. április 8. 12:15
A tavasz beköszöntével nemcsak a természet, hanem a használtautó-piac is felébred. Ez az az időszak,...
Holdblog  |  2026. április 8. 10:17
Legutóbbi írásom kapcsán felmerült, hogy ugyan miért ne lehetne az európai futball is olyan, mint az...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?