Budapest, 2020. augusztus 19.A Budapesti Értéktõzsde épületének homlokzata az V. kerületi Szabadság téri Bank Centerben.MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Nagy vérengzés volt a magyar tőzsdén: megjárta, aki most ebbe tette a pénzét?

MTI
2023. november 26. 18:00

Csökkenő forgalom mellett esett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 56 091,37 ponton zárt pénteken, 919,38 ponttal, 1,61 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac heti forgalma 34,75 milliárd forint volt az előző heti 35,45 milliárd forint után, a vezető részvények gyengültek. Az Equilor Befektetési Zrt. heti kommentárja szerint gyengén szerepeltek a magyarországi vezető részvények az elmúlt héten, különösen a Mol és a Richter árfolyama csökkent, de az OTP és a Magyar Telekom is negatív korrekciós szakaszban van.

Jelezték, hogy céláremelések érkeztek az OTP Bankra. Az mBank 17 936 forintról 20 387 forintra, az Autonomous Research 17 846 forintról 20 500 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó célárfolyamát, az ajánlás változatlanul vétel, illetve felülteljesítés.

A héten történt események közül kiemelték, hogy kedden a várakozásoknak megfelelően újabb 75 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A jegybank üzenete nem változott: a globális dezinflációt övező kockázatok és a nemzetközi befektetői hangulat változékonysága egyaránt körültekintő monetáris politikát indokol. A tanács folyamatosan értékeli a beérkező makrogazdasági adatokat, az inflációs kilátásokat, valamint a kockázati környezet alakulását, és a következő hónapokban ezek alapján dönt a monetáris kondíciók további módosításáról - írta a monetáris tanács a döntést követően kiadott közleményben.

Az Equilor összefoglalójában arra is kitért, hogy az Európai Bizottság csütörtökön jóváhagyta Magyarország módosított RRF programját, amely kiegészült egy 4,6 milliárd eurós RePowerEU fejezettel, amelynek célja az olcsóbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiaellátás biztosítása. Az újjáépítési terv értéke így 10,4 milliárd euró, amelyből 6,5 milliárd eurót vissza nem térítendő támogatásként, 3,9 milliárd eurót pedig hitelként biztosítanak. Az Európai Tanácsnak 4 hét áll rendelkezésére, hogy a 0,9 milliárd eurós előfinanszírozást jóváhagyja Magyarország számára. A további, rendszeres kifizetéseket a 27 szuper mérföldkő elérésének függvényében fogják teljesíteni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A héten a vezető részvények közül

  • a legnagyobb mértékben, 2,92 százalékkal a Mol árfolyama csökkent, a papír 2730 forinton zárt pénteken, 8,05 milliárd forintos heti forgalom mellett.
  • A Richter árfolyama 2,12 százalékkal esett. A részvény 8545 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 4,94 milliárd forint volt.
  • Az OTP 0,79 százalékkal gyengült a héten, pénteken 13 770 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 12,63 milliárd forint volt.
  • A Magyar Telekom jegyzése 0,16 százalékkal mérséklődött, a részvény a héten 1,05 milliárd forintos forgalmat ért el, pénteken 607 forinton zárt.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 5057,69 ponton zárt a héten, ami 0,63 ponttal, 0,01 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

Címlapkép: Jászai Csaba, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 24. 19:12
A BBC World Service szóvivője a Media1 megkeresésére megerősítette, hogy magyar és román nyelvű pilo...
MNB Intézet  |  2026. február 24. 13:52
A jegybankok egyre intenzívebben használják a közösségi médiát kommunikációs célokra. A kulcskérdés...
Bankmonitor  |  2026. február 24. 13:30
A K&H Banknál 8-ról 10 évre, az MBH Banknál pedig 7-ről 8 évre emelkedett a szabad felhasználású...
Holdblog  |  2026. február 24. 07:55
Esik a legfontosabb energiahordozók ára, ami egyfajta európai rezsicsökkentésként segíti a kontinens...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 24. 18:07
Agrárszektor  |  2026. február 24. 19:28
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom