Seniors Enjoy The Sunny Summer At The Backyard Of The Retirement Home

Ettől retteg rengeteg magyar: tudhatják, mi vár rájuk idős korukban, mégsem tesznek semmit?

2023. augusztus 16. 17:28

Az egyik legnagyobb félelem az időskorral kapcsolatban az, hogy rokonokra vagy másokra kell majd támaszkodni anyagilag, derült ki az OTP Nyugdíjpénztár felméréséből. A megtakarítás mellett az anyagi önállóság megtartása a legerősebb érv, mely az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás mellett szól.

A válaszadók mintegy fele azért takarítana meg nyugdíjas éveire, mert szeretne időskorában is anyagilag független maradni ahelyett, hogy a rokonaira vagy másokra kellene támaszkodnia. Messze a legtöbben, a megkérdezettek mintegy 50 százaléka adta ezt a választ. Lényegesen kevesebben, mintegy 16 százalék képezne tartalékot azért, mert úgy véli, a gazdasági jövő kifejezetten bizonytalan, 10 százalék pedig azért, mert úgy látja, az egészségügyi kiadások miatt lesz szüksége a megtakarításokra. Mindössze 4 százalék célja, hogy beutazza a világot, amihez természetesen tartalékra is szüksége lesz, 6 százalék pedig egyáltalán nem tartja fontosnak az időskori öngondoskodást.

Nemek és korcsoportok arányában kisebbek az eltérések. Az anyagi függetlenséget a férfiak és a nők is egyaránt fontos szempontnak tartják, azonban a bizonytalan és kiszámíthatatlan gazdasági jövőtől már több férfi (18%) tart, mint nő (14%), míg a megugró egészségügyi kiadásoktól több nő (11%), mint férfi (8%). Érdekes ugyanakkor, hogy a 60 évesnél idősebb korosztály tart a legjobban a kiszámíthatatlan gazdasági jövőtől (23%). A fiatalabb, 18-39 és 40-59 éves korosztály csak 15 százaléka jelölte meg ezt a választ.

Az anyagi függetlenséget leginkább az időben elkezdett öngondoskodással lehet biztosítani, és az állami nyugdíj mellé remek kiegészítést jelenthet az Önkéntes Nyugdíjpénztári megtakarítás. A tagság számos előnye közé tartozik a rugalmasság, a biztonság és az időtállóság

– hangsúlyozta Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 8. 16:11
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége új elnököt keres az Etikai Bizottság élére, miután a tavaly m...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
Bankmonitor  |  2026. április 8. 12:15
A tavasz beköszöntével nemcsak a természet, hanem a használtautó-piac is felébred. Ez az az időszak,...
Holdblog  |  2026. április 8. 10:17
Legutóbbi írásom kapcsán felmerült, hogy ugyan miért ne lehetne az európai futball is olyan, mint az...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 8. 21:00