Hand open empty an wallet. Poor or personal financial problem concept.

Egyre nagyobb bajban a legszegényebb magyarok: lassan már nem lesz, aki segítsen rajtuk

2023. június 12. 08:30

Türelmet kell már kérni a segítségért jelentkező rászorulóktól, mert lassan eltünedeznek azok is, akik korábban adakoztak.

Egyre többen jelentkeznek segítségért a szegényeket segítő civil szervezeteknél, az infláció megugrása ugyanis olyan helyzetet teremtett, hogy a komoly szegénységben élőket szinte kilátástalan helyzetbe taszította - írja a Népszava. Ennél is nagyobb baj, hogy azok a cégek vagy magánszemélyek, akik eddig rendszeresen adakoztak, lassan eltűnnek, feltehetően azért, mert maguk is anyagi gondokkal küzdenek.

A szegényeket segítő egyik alapítvány, az Angyaljárat munkatársa a lapnak azt mondta: már kínjukban csak türelmet tudnak kérni a durva nélkülözésben élő családoktól, akik segítséget kérnek. Leginkább pelenkából és élelemből van hiány, de sokan kérnek készpénzt is, ami például a gyógyszerek kiváltásához kellene.

Most már kénytelenek vagyunk türelmet kérni a segítségre váróktól, jelenleg nem tudunk új kérést befogadni

- mondta Móznerné Eőry Mercedes, az alapítvány kuratóriumi elnöke.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. július 20. 18:21
Vicces, hogy mindenki mindig azt képzeli, hogy nála soha senkinek nem volt nehezebb, tehát ha ő mind...
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 20. 17:04
Az AI ott van mindenhol, most leírom én is, hogyan használom, leginkább azért, ha majd egy év múlva...
MEDIA1  |  2026. július 20. 16:05
A távozó újságíró és a Válasz Online szerkesztősége is személyes hangú búcsúban értékelte a közösen...
Bankmonitor  |  2026. július 20. 15:23
Amikor a kritikus betegségek - például a rákos megbetegedések, a szívinfarktus vagy a stroke - kerül...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?