A felsőoktatásban részt vevő hallgatók több mint 40 százaléka küzd depresszióra utaló tünetekkel -
Szeptemberben a GKI konjunktúraindexe két és fél éve nem látott szintre esett, ezen belül az üzleti várakozások három éves mélypontjukra zuhantak, a fogyasztói várakozások viszont kissé javultak, utoljára 2002 nyarán voltak ennél kedvezőbbek.
A GKI Gazdaságkutató által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti bizalmi index szeptemberi esése jelentős - igaz, az átmenetileg megemelkedett augusztusihoz képest -, egyetlen hónap alatt több mint tíz éve nem következett be ekkora romlás. Az üzleti várakozások az év elejétől szinte folyamatosan romlanak, most szeptemberben az építőipar kivételével minden ágazatban csökkent a bizalmi index, különösen az iparban és a szolgáltató szférában.
Az ipari bizalmi index öt évvel ezelőtti szintjén van. Egyaránt rosszabb lett az elmúlt és következő időszak termelésének megítélése, a rendelésállományé (ezen belül az exporté), valamint a készletek megítélése.
Az építőipari bizalmi index közel egy éve tartó, szinte folyamatos csökkenés után szeptemberben kissé korrigált. A magasépítők derűlátóbbá, a mélyépítő cégek kissé borúlátóbbá váltak. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség enyhén romlott, míg a rendelésállományok értékelése kissé javult.
A kereskedelmi bizalmi index szeptemberben az augusztusihoz hasonló mértékben csökkent tovább, és ezzel kilépett az elmúlt öt évet jellemző viszonylag keskeny sávból. Az index legutóbb hat éve volt ennél kedvezőtlenebb. Az eladási pozíció megítélése közepesen, míg a rendelések várható alakulása - az előző havi kismértékű visszaesés után - jelentős mértékben romlott, a készletekről alkotott vélemény viszont valamelyest kedvezőbb lett.
A szolgáltató cégek várakozása szeptemberben nagyot esett, és immár három évvel ezelőtti szintjén jár. Az általános üzletmenet és az elmúlt időszaki forgalom megítélése csak kissé lett rosszabb, a forgalmi várakozások viszont sokkal.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A foglalkoztatási hajlandóság az építőipar kivételével minden ágazatban romlott, különösen a szolgáltató cégek körében. A lakosság munkanélküliségtől való félelme - igaz, rendkívül alacsony szintről - kissé emelkedett. Ugyanakkor az áremelési törekvés az ipar kivételével minden ágazatban enyhült, leginkább a kereskedelemben.
A magyar gazdaság kilátásainak megítélése az előző havinál sokkal rosszabb lett (legkevésbé az építőiparban romlott), a fogyasztók véleménye azonban kissé javult. A GKI fogyasztói bizalmi index augusztus után - annál valamivel kisebb mértékben - de szeptemberben is tovább emelkedett, és ezzel tizenhét éves csúcsára került.
A lakosság saját pénzügyi helyzetének várható alakulását és jövőbeli megtakarítási képességét is jobbnak látta, mint egy hónappal ezelőtt, ez utóbbi legutóbb 2002 augusztusában állt a mostanival egyező pozícióban.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








