A Magyar Nemzeti Bank 2026-os harmadik negyedéves felmérése szerint a lakosság inflációs várakozásai rekordalacsony szintre csökkentek.
A magyar fiataloknak fontos a szórakozás és az élet élvezete, a finanszírozásukhoz szükséges pénzügyi ismeretek viszont sokuknál fejlesztésre szorulnak - mutatott rá egy friss kutatás.
A pályakezdő fiatalok számára a 3 legfontosabb tényező között szerepel a szórakozás és az élet élvezete. A középiskolás és egyetemista korosztályra általában jellemző, hogy azonnali választ szeretnének a szükségleteikre, igényeikre, és ez a szórakozásra is igaz - derült ki a K&H ifjúsági index felméréséből. Szakértők szerint ráadásul a kiadásokat sokszor még felnőttként is hiányosan gondoljuk végig, könnyen beadjuk a derekunkat egy hirtelen jött programötletnek. Ennek költségei azonban közel megegyeznek a havi számlákra fordított összegekkel. Így ahhoz, hogy ne érjen minket meglepetés a hónap végén, bizony ezzel is számolnunk kell, emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy szülőként ezekről a szokásokról is mintát adunk gyermekeinknek.
Ahogy listát írunk a bevásárlásokról, végiggondoljuk bevételinket és állandó kiadásainkat, azt is meg kell mutatnunk a gyerekeknek, hogy a szórakozásra, kikapcsolódásra szánt költségekkel is kalkulálniuk kell ahhoz, hogy a költségvetés egyensúlyban maradhasson. Hogyan lehet gyerekkorban megalapozni azt a pénzügyi tudást, ami felvértezi őket arra a helyzetre, hogy felnőttként majd tudatosan kezeljék pénzügyeiket, lehetőségeikhez mérten döntsenek? A bank szakértői szerint, ha a következőkre odafigyelünk, már jó úton járunk, ahhoz, hogy gyermekünk felnőttként még tudatosabban kezelje pénzügyeit:
Nem kell lemondani a szórakozásról
A kikapcsolódásról és az élményekről persze senki sem szeretne lemondani, így szülőként érdemes megtanítani ennek helyes módját a kicsiknek. Gondoljuk végig együtt, hogy az adott hónapban milyen programokon szeretnénk részt venni, és persze azt is, hogy erre mekkora összeget tudunk fordítani. Kérjük meg a gyereket, hogy számolja ki, hogy ez mennyibe fog kerülni. Állítsunk fel fontossági sorrendet, arra az esetre, ha a költségvetésünkbe nem fér bele minden, amit elterveztünk.
A zsebpénz beosztásával sokat tanulnak
A zsebpénz egy jó eszköz arra, hogy a gyerek biztonságos keretek között, a saját bőrén tanuljon meg bánni a pénzzel. Vetítsünk előre neki hosszú és rövid távú célokat. Mi az, amit szeretne később megvenni? Mire jut pénze, ha most mindet elkölti, ahogy a kezébe kapja? Jó, ha ebben irányt mutatunk, együtt gondolkodunk, de a döntést bízzuk rá!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szülőknek is van segítsége
Sok szülőnek nehézséget okozhat, hogy mit és hogyan tanítson meg gyermekének a pénzügyekről, ami gyakran még száraz témának is tűnhet. A pénzügyek oktatása egyre nagyobb teret nyer az oktatásban és egyre népszerűbbek a pénzügyi vetélkedők is.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







