A bankok rendszeresen végeznek karbantartási, fejlesztési munkákat, erről pedig előre tájékoztatják az ügyfeleket.
Az Erste Bank a megváltozott ügyfélszokásokra reagálva átalakítja a fiókhálózatát, ennek első lépéseként négy nagyvárosban összesen nyolc fiókját vonja össze egy másik ott működővel, egy településen pedig bezárja a bank a fiókját.
A pénzintézet pénteki közleménye szerint a döntés a szokásos éves felülvizsgálat eredményeképpen született meg, s az is indokolta, hogy ezeknél az egységeknél nyáron, illetve ősszel lejár a bérleti szerződés.
Az összevonással érintett fiókok a következők: Budapesten a Baross téri, a XIII. kerületi Béke téri, a Deák téri, a Heltai Jenő téri, a Rákóczi téri, Debrecenben a Hatvan utcai, Pécsett a Diana téri, Miskolcon a Városház téri. Az összevonások után az ügyfelek továbbra is elérhető közelségben kereshetik fel az Erste fiókjait.
A fiókok összevonását, illetve a hatvani fiók megszüntetését a hitelintézet ez év június 30-án hajtja végre, előtte kifüggesztik az adott banki egységekben, hogy az ügyfelek kiszolgálását melyik másik fiók veszi át.
Hozzátették, hogy az érintett fiókokban dolgozó kollégák többségének igyekeznek a bankhálózaton belül új lehetőséget találni.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az Erste jelenleg egy új fióki modell bevezetésén dolgozik, melynek tesztelését ebben az évben kezdi meg. Hamarosan megnyílnak a pénzintézet első olyan egységei, ahol az ügyfelek számára kibővítik az önkiszolgálást, kevesebb lesz az adminisztráció, erősebben építenek a tanácsadók tudására, a hét minden napján éjjel-nappal nyitva tartanak, illetve mobil tanácsadói szolgáltatásokat és professzionális folyamat-digitalizációt is biztosítanak.
- mondta Harmati László, az Erste lakossági területének vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint. A bank közölte: az új koncepció szerint átalakított, első új típusú fiók ősszel nyílik meg.
Brutál zuhanásban vannak a hazai csúcsrészvények: megszólalt Balásy Zsolt, meglepő okot sejt mögötte
Az elmúlt években a magyar csúcsrészvények közé írta be magát az MBH Bank és a 4iG is.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







