18 °C Budapest

Döbbenet: több mint 12 milliót sikkasztott egy postás

2016. december 14. 19:00

Vádat emelt egy 27 éves postásnő ellen a Békéscsabai Járási Ügyészség , mert életbiztosításokból sikkasztott el pénzt az egyik békéscsabai postán.

A postásnő 2010-ben kezdett az egyik békéscsabai postafiókban ügyfélszolgálati ügyintézőként dolgozni. Feladatkörébe tartozott a Magyar Posta Életbiztosító Zrt. biztosításainak értékesítése és az ezzel kapcsolatos betét- és pénzkezelés is.

A vádlott 2013 májusa és 2014 augusztusa között négy sértett életbiztosításából sikkasztott el több mint 12,5 millió forintot.

A pénzhez valótlan tartalmú rész-visszavásárlási nyomtatványok és kiadási pénztárbizonylatok kiállításával és felhasználásával jutott hozzá. Volt olyan sértett, akinek öt életbiztosítási kötvényének terhére 28 alkalommal összesen csaknem hatmillió forintot vett fel.

A Békéscsabai Járási Ügyészség a nőt sikkasztás és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja. Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság szabjon ki a vádlottal szemben pénzbüntetést, tiltsa el a közügyek gyakorlásától, továbbá a vádlott vagyonának terhére 11,7 millió forint erejéig rendeljen el vagyonelkobzást.

Az eljárás a Békéscsabai Járásbíróság előtt folytatódik.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 23. 21:29
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) álláspontja szerint nem sérti a szerzői jog...
Bankmonitor  |  2026. július 23. 16:10
András és felesége, Anita három éve vásárolt lakást Debrecen egyik zöldövezeti részén. A 32 millió f...
Holdblog  |  2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 23. 21:00
Agrárszektor  |  2026. július 23. 20:28