Másik ligában fociznak a gazdagok: négyszer többen takarítanak meg

Pénzcentrum
2016. február 24. 15:36

A Deloitte keddi sajtótájékoztatóján kiderült, hogy alig takarítanak meg a magyarok. Persze a gazdagokra teljesen más érvényes: közel négyszer annyian tesznek félre rendszeresen, mint a szegények.

Míg a nyolc általános vagy az alatti végzettséggel rendelkező válaszadók háztartásának csupán 5.9 százaléka rendelkezik megtakarítással, ez az arány a főiskolát, egyetemet végzettek körében 21 százalékra rúg.

Azok közül a háztartások közül, ahol a nettó jövedelem 30 és 90 ezer forint közé esik, csupán 4.4 százalék rendelkezik megtakarítással, míg a 200 ezer forint feletti nettó jövedelműek közül már 15.2 százaléknak van félretett pénze.

A nyolc általános vagy az alatti végzettséggel rendelkező válaszadók átlagosan 42,8 hónapra tervezik jelenlegi formájában őrizni megtakarításukat. Persze ez nem egységes az iskolai végzettség szerint:

  • Legrövidebb távon a szakmunkásképzőt végzettek tervezik jelenlegi formájában hagyni megtakarításukat, 30,7 hónapig;
  • A 8 általános vagy ennél alacsonyabb végzettségűek 42,8 hónapig,
  • A gimnáziumot, szakközépiskolát végzettek akár 45,2 hónapig, míg
  • A felsőfokú végzettségűek átlagosan 44,6 hónapig terveznek takarékoskodni.

Ezeket a terveket befolyásolhatja a hosszú távú megtakarítás lehetősége, valamint az is, hogy a válaszadó mennyire keresi tudatosan az új lehetőségeket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

30 és 90 ezer forintos nettó háztartásra vonatkozó jövedelemmel rendelkező válaszadók átlagosan 39,2 hónapra tervezik jelenlegi formájában őrizni megtakarításukat. Legrövidebb távon a 90 és 150 ezer forint között keresők tervezik jelenlegi formájában hagyni megtakarításukat, 33,3 hónapig; míg a 200 ezer forint felett keresők átlagosan 41,3 hónapig is folyamatosan takarékoskodhatnak. Ezeket a terveket befolyásolhatja a hosszú távú megtakarítás lehetősége, valamint az is, hogy a válaszadó mennyire keresi tudatosan az új lehetőségeket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. szeptember 22. 13:51
Az önállóságot nem egyszerre adjuk oda a gyerekeinknek. Először csak egyedül mennek le a boltba. Azt...
Holdblog  |  2026. szeptember 22. 11:41
A BB tengely országai harminc év alatt összességében ritkábban lakottá váltak: a régiós átlagos néps...
MEDIA1  |  2026. szeptember 22. 11:18
Megválasztotta Polyák Gábort a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa elnökévé kedd...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 22. 20:34