Velem polgármestere szerint a néhai színésznő lányával régen találkoztak, a helyiek szomorúak, hogy a ház lassan az enyészeté lesz.
Nem meglepő módon a legtöbb jövedelemhez ma Magyarországon Budapesten juthatunk, a legkevesebbre pedig az Észak-Alföldi régióban élők számíthatnak, ők átlagosan 75 800 forintból élnek havonta. Persze a jövedelmünk nagysága azt is nagyban befolyásolja, mire költünk. Míg a szegényebbek szinte soha nem járnak étterembe vagy szórakozni, addig a gazdagabbak erre sem sajnálják a pénzt.
Nagy különbségek vannak a jövedelmek között az ország különböző régióiban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felmérése alapján 2014-ben az országban a háztartások jövedelmi helyezete továbbra is Közép-Magyarországon volt a legkedvezőbb, az itt élők emberek egy főre jutó éves átlagos nettó jövedelme 1 millió 254 ezer forint, ez pedig 14 százalékkal haladja meg az országos átlagot. Közép- Magyarország átlagát pedig Budapest javította fel, itt ugyanis a jövedelmek 31,9 százalékkal jobbak az országos átlagnál.

Bár nagy különbségek lehetnek,
- mondta el Kincses Áron, a KSH Életmód,- foglalkoztatás- és oktatásstatisztikai főosztály, főosztályvezető-helyettese, korábban a kiadványt ismertető sajtótájékoztatón.
A gazdagabbak több pénzre vágynak
A KSH 2014-es a háztartások életszínvonaláról szóló kiadványa arra a kérdésre is kereste a választ, hogy mekkora havi nettó jövedelemre lenne szükségünk egy átlagos vagy épp a nagyon jó megélhetéshez.
A grafikonon azonban jól látszik, hogy a különbség hatalmas a szegények és a gazdagok vágyai között. Míg a nagyon jó megélhetéshez a szegényebbeknek összesen 143 forintra lenne szükségük egy hónapban, addig ugyanilyen megélhetési szinthez a gazdagabbak több mint a dupláját, azaz 325 ezer forintot tartottak szükségesnek.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szegények másra költenek
Az, hogy a háztartások mire költenek, leginkább attól függ, hogy milyen az anyagi helyzetünk: minél magasabb jövedelemmel rendelkezik egy háztartás, annál többet költ. De a pénz függvényében az is változik, hogy mire költünk. Akinek kevesebb a fizetése azok például alig költenek arra, hogy étterembe járjanak, vagy épp szórakozni menjenek, míg a fizetések növekedésével együtt az erre fordított kiadások mértéke folyamatosan nő, de ugyan ez igaz az egészségüggyel kapcsolatos kiadásokra is.
A legszegényebbek a pénzük legnagyobb részét élelmiszerre költik, erre átlagosan fejenként évente 130 ezer forintot fordítanak, míg a gazdagok ugyanerre 300 ezer forintot szánnak. Az élelmiszerek után a szegények jövedelmükből a legtöbbet a lakásfenntartásra és háztartási energiája fordítják - derül ki a KSH legfrissebb kutatásából.
Nem mindegy, kivel élünk együtt
A gyermekes családokkal ellentétben, a gyermektelen háztartások az átlagosnál magasabb életszínvonalon élnek. A nyugdíjas háztartások aránya pedig az összes háztartáson belül 31,2 százalék volt tavaly, és a nyugdíjasok az átlagnál többet költöttek lakásfenntartásra és gyógyszerekre. Mivel a legtöbb nyugdíjas egyedül él, így nem oszlanak meg a költségek.

Itt a sztárbefektetők titkos, 72-es szabálya: így duplázhatod meg a spórolt pénzed, teljesen legális
Első pillantásra egy évi 7 százalékos hozam talán nem tűnik olyan lenyűgözőnek, pedig ekkora hozammal nagyjából 10 év alatt megduplázhatod a pénzed.


Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
-
Tudatos döntések és kiszámíthatóság (x)
A dm döntési folyamataiban kiemelten fontos szerepe van a fenntarthatóságnak.
-
Hogyan támogatja az innováció a fenntarthatóságot? (x)
A jövő társadalma akkor lesz fenntartható, ha a tudásba fektet
- Milliárdos munka kezdődik a Budai Várban
- Teljesen átalakíthatja a magyar nyugdíjrendszert egy javaslat, a gyerekek is számítanának
- Kiszámolta a nyugdíjguru, hogy pontosan mennyi pénzt kaphatnak novemberben az idősek
- Horgász a pácban: életmentő akció a Balatonon
- Ilyen még nem volt a Facebookon
- Hiába érkezett a mentőhelikopter: egy hét után elhunyt a megyei gólkirály
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


