Majdnem mindenki betétét fedezi az OBA

MTI
2014. november 14. 17:05

Jövőre többet kell befizetniük a hitelintézeteknek az Országos Betétbiztosítási Alapba (OBA), mivel az OBA részben az idei kártalanítások, részben a jövőre átültetendő uniós szabályozás miatt megemelte a betétbiztosítási díj kulcsát.

A bankok, lakástakarék-pénztárak, takarék- és hitelszövetkezetek által 2015-ben fizetendő betétbiztosítási díjkulcs 0,14 százalékra emelkedik az eddigi 0,1 százalékról - közölte az OBA pénteken. A 2014-es kártalanítási kifizetések összességében 59 milliárd forint vagyonkivonással jártak. Az OBA értékpapír állományának értéke az év eleji 99 milliárd forintról október 31-ére 39,9 milliárdra csökkent, és ezzel a fedezettségi mutató 0,49 százalékra csökkent a tényleges kötelezettség állományhoz viszonyítva.

A díjemelést emellett az is indokolja, hogy az Európai Parlament által idén tavasszal elfogadott betétbiztosítási irányelv hazai jogba való átültetésével 2015. július 3-tól módosulnak a díjfizetés feltételei. A tájékoztatás szerint eközben szűkül a díjfizetés alapja: az eddigi teljes biztosított betétállományhoz képest a tárgyévet megelőző december 31-i biztosított betétek kártalanítási kötelezettség alá tartozó része után kell díjat fizetni.

Kikerülnek az OBA védettség és ezáltal a hitelintézetek díjfizetési kötelezettsége alól a hitelintézetek által kibocsátott kötvények és letéti jegyek.

A hitelintézetek éves díjfizetési kötelezettségét úgy kell megállapítani, hogy az OBA pénzeszközei tíz éven belül elérjék a kártalanítási kötelezettség alá tartozó betétállomány 0,8 százalékos célszintjét. Ezt követően, ha az OBA pénze a célszint kétharmadánál alacsonyabb szintre csökkennének, a díjfizetési kötelezettséget úgy kell megállapítani, hogy hat éven belül ismét elérje a célszintet.

Az OBA igazgatótanácsa minden év végén áttekinti az alap kockázati kitettségét és ennek megfelelően dönt a következő évi betétbiztosítási díjpolitikáról. Legutóbb 2013. december 7-én döntött a díj mértékéről, 2014-re 0,1 százalékra emelve az addigi három éven át változatlan 0,06 százalékos díjkulcsot. A közlemény kitér arra is, hogy a hitelintézetek 2014. évi betétbiztosítási díjbevallásának adatai szerint a teljes hazai betétállomány a 2012 év végi 17 366 milliárd forintról 2013 végére 17 262 milliárd forintra mérséklődött. Ezzel 2000 óta a harmadik évben következett be csökkenés a hitelintézeteknél elhelyezett megtakarítások állományában.

A bankok által az OBA-nak fizetett betétbiztosítási díj alapját képező biztosított betétállomány a 2013. évi 12 777 milliárd forintról 12 161 milliárd forintra csökkent. Az egy ügyfélre eső átlagos biztosított betétösszeg 1 millió 258 ezer forint. A lecsökkent díjalapon belül az OBA kártalanítási kötelezettsége közel 5 százalékkal - több mint 600 milliárd forinttal - 8182 milliárd forintra csökkent.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A 2014 elején a bankrendszer 9 666 947 betétest tartott nyilván. Ebből 9 631 085 ügyfél betétösszege nem haladta meg a jelenleg érvényben lévő 100 ezer eurós betétbiztosítási védelem felső határát, azaz

a hazai betétesek 99,6 százaléka teljes körű OBA védelmet élvez.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 26. 19:56
A Media1 megtudta, hogy az ismert médiavállalkozó, Radu Morar érdekeltségébe tartozó Tematic Media G...
Bankmonitor  |  2026. február 26. 11:26
Nem a fizetésed lett kevesebb, és nem is az ingatlan veszített az értékéből. Egyszerűen csak 2026. j...
Holdblog  |  2026. február 26. 07:29
Korlátozni akarja az UEFA és az angol futballszövetség is a gazdagabb klubokat.
iO Charts  |  2026. február 25. 15:01
Ha hagyományos értékalapú befektető (value investor) vagy, a kriptopiacra valószínűleg gyanakodva te...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 26. 21:13
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem