-8 °C Budapest

Sosem találnád ki, kik használják a legtöbb aranyat

MTI
2014. május 21. 19:30

Az ipar világszerte 4 százalékkal kevesebb, 99 tonna aranyat használt fel 2014 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az Arany Világtanács jelentése alapján.

A rövid piaci elemzés alapján a nemesfémet főleg az elektronikai ipar alkalmazza, a mikrochipek elektromos csatlakozásához arannyal bevont finom drótokat használnak fel, valamint a kapcsoló- és hálózati csatlakozókat aranylemezzel vonják be.

Ez év január-márciusa között a központi bankok folytatták masszív aranyvásárlásaikat, összességében 122 tonnával növelték készleteiket. Aranyvételeik immár a tizenharmadik egymást követő negyedévben haladták meg az eladásaikat. A Magyar Nemzeti Bank aranytartalékai nem változtak, idén március 31-én 98,9 ezer unciát (1 uncia = 31,1035 gramm), aznapi árfolyamon 93 millió eurót tettek ki, ez Magyarország közel 36,2 milliárd eurós nemzetközi tartalékának mindössze 0,26 százaléka.

Az elemzés szerint összességében 1074 tonna arany talált gazdára világszerte az idei első negyedévben, nagyjából ugyanannyi, mint 2013 utolsó három hónapjában. Az aranytermelés a tavaly január-március közötti mennyiséghez képest 6 százalékkal volt magasabb az idei első negyedévben, és 720,5 tonnát ért el. Az arany ékszerekből 3 százalékkal több fogyott, különösen a 10 százalékkal megugró kínai vételeknek köszönhetően, ami kompenzálta, hogy az indiaiak csaknem ugyanennyivel kevesebbet vásároltak.

Kína 2013-ban vette át a világ aranyfogyasztásában a vezető szerepet Indiától. Bár a magánszemélyek megtakarítási, befektetési céllal kevesebb aranyat vásároltak január-március között, mint 2013 egyes negyedéveiben, az ékszerek, a rudak és érmék összességében 853 tonnára rúgó vételei hasonlóak az utóbbi öt év 850 tonnás éves átlagához.

A befektetési arany iránti globális kereslet 2014 első negyedében közel 6 tonnával volt alacsonyabb a 2013 utolsó három hónapjában regisztráltnál, 282,3 tonnát ért el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az arany 2014 első negyedévi világméretű 45 milliárd dolláros forgalma 21 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakához képest, nem utolsósorban amiatt, hogy az átlagárfolyam ugyancsak 21 százalékkal volt alacsonyabb, 1 uncia arany jelenleg 1300 dollár alatt cserél gazdát a világpiacon.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 12. 22:56
Bábel Vilmos a Szőlő utcai visszaéléseket feltáró cikkeiért érdemelte ki az 1 millió forint díjazású...
iO Charts  |  2026. január 12. 10:01
A Kinsale Capital részvény (KNSL) alapadatai, áttekintés A Kinsale Capital egy amerikai specialty Pr...
Holdblog  |  2026. január 12. 07:00
Van egy feltörekvő, de nagyon hatékony zöld technológia, az EGS, amiben óriási potenciál van, és ame...
Bankmonitor  |  2026. január 9. 16:26
Rengeteg lakásvásárlót érinthet, az illetékfizetési kötelezettség érdemben csökkenhet. Elsősorban az...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?