Fodor Zsókának egy idősotthonokat üzemeltető cég biztosít majd helyet arra az időre, amikor már nem tud egyedül gondoskodni magáról.
Állampapír, bankbetét, befektetési alap vagy biztosítás? A legjobb hosszú távú befektetésekről folyt a beszélgetés a Portfolio.hu Öngondoskodás konferenciáján.
Még mindig csak rövidtávon tudunk gondolkozni a pénzügyeink megtervezésekor. Ezt nevezték a legnagyobb hibának a konferencia 2. szekciójának résztvevői. Épp ezért, akiknek már nem elég a kamat, amit a bankok betétei nyújtanak a féléves vagy éves kincstárjegyek felé fordultak. Tehát időhorizontban nem, csak termékekben van változás.
Kállay András, az Erste Bank privátbanki vezetője szerint az alacsony kamatkörnyezet mellett fontos tényező a magyar ügyfeleknél az adókedvezmény, egy termék értékesítését nagyon elő tudja segíteni, ha kedvezőbb adózással párosul a termék.
Borbély László András, az ÁKK vezérigazgató-helyettese szerint az állampapírok szerepe is tovább nőhet. Ennek fontos része lehet, olyan könnyen hozzáférhető termékek fejlesztése, melyek nem közvetlenül konkurálnak a banki betétekkel, tehát hosszabb időtávra szól.
A szakértők abban egyetértettek, hogy a megtakarítási piac növekedni tud majd a jövőben is, vélhetően az irányadó trend sem fog megváltozni, vagyis a betétek helyett az értékpapírok fognak nagyobb részarányt elérni.
Hiába van pénzügyi ismeretünk, nem érdekelnek minket a befektetéseink
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Jövőre nézve talán jó jel lehet, hogy a magyarok pénzügyi tudása élen jár a világban, "legalábbis az alap matematikai műveletek még mennek" - hangzott el Szalay György, Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi ismeretterjesztési osztályának vezetőjének 3. szekcióban tartott előadásában, amiben egy nemzetközi felmérés eredményeit ismertette. A tudásunkat azonban már nem használjuk. A lakosság túlnyomó részének nincs saját családi kasszája, vagyis nem követi kiadásait, bevételeit. Kevesen, csak a megkérdezettek 25 százaléka menedzseli aktívan pénzügyeit.
Tóth Attila, a Budapesti Értéktőzsde általános vezérigazgató-helyettese a részvénypiacra is betekintést engedett a résztvevőknek. Itt is messze vagyunk még a nyugati világ felfogásától. A legtöbb jelenlegi befektető rövidtávban gondolkodik, vesz és elad, remélhetőleg nagy haszonnal. Épp ezért sokan nagyon kockázatos piacnak gondolják a tőzsdét. Nyugaton ezzel szemben másképp néznek a részvényekre, a hosszú távú nyugdíjmegtakarítások jelentős része is van hasonló befektetésben.
Összefoglalva tehát a piac résztvevői szerint egyre fontosabb lesz a hosszú távú megtakarítás, amit már sokan fel is ismernek. Ennek ellenére még csak igen kevés embernek van tényleges megtakarítása. Ezzel gyakorlatilag a délutáni szekció résztvevői is visszareflektálnak a délelőtt bemutatott OTP Öngondoskodási Index megállapításaira.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







