Miből tegyek félre? Itt a válasz!

Pénzcentrum
2013. április 12. 10:34

A magyarok döntő többsége egyik hónapról a másikra él, mivel nincs megtakarítása. Akinek meg van, az sem mindig jól sáfárkodik a vagyonával. Nem tudunk bánni a pénzzel, pedig egy kis odafigyeléssel és csöppnyi tudással sokat tudnánk javítani anyagi biztonságunkon.

A bankok felmérései szerint a magyar lakosság körülbelül háromnegyedének egyetlen fillér félretett pénze sincsen. A magyar családok meghatározó része tehát a havonta megkeresett pénzét elkölti, majd várja a következő fizetést. Az ilyen helyzetben lévők bizonyára saját bőrükön is tapasztalták már, milyen kockázatos ez a helyzet. Egy váratlanul elromló háztartási gép, egy megszokottnál magasabb rezsiszámla, a munkahely elvesztése mind-mind komoly veszélyt jelent az egyik hónapról másikra élők számára.

Akit már ért ilyesféle pénzügyi megpróbáltatás, abban biztosan megfogalmazódott, hogy félre kéne tenni némi pénzt a szűkösebb időre. Csakhogy a megtakarítók aránya drasztikusan nem nőtt. Annak ellenére sem, hogy az elmúlt években jóval több megpróbáltatást kellett leküzdeniük a magyar családoknak. A válság miatt nőttek a megélhetés költségei, sokan veszítették el a munkájukat, miközben a fizetések csökkentek.

Hogy miért van ez így? Azok, akik nem tudnak félretenni, erre a kérdésre rendre azt válaszolják: nincs miből spórolni. Csakhogy ez nem így van. Ha belepillantunk a családi költségvetésekbe, az esetek döntő többségében kiderül, hogy sok ezer forint repül ki az ablakon teljesen feleslegesen. Márpedig ezeknek az indokolatlan költségeknek a megszüntetésével, a megspórolt pénz befektetésével viszonylag rövid idő alatt olyan biztonsági tartalékot lehet képezni, ami megvéd a váratlan pénzügyi helyzetektől.

Nem is gondolnánk, de azok sincsenek mindig irigylésre méltó helyzetben, akiknek van félretett pénzük. Közülük sokan ugyanis rosszul sáfárkodnak a vagyonukkal. Ugyancsak a banki statisztikákból derül ki, hogy a magyarok leginkább bankbetétben tartják a spórolt pénzüket. Ez biztonságos megoldás ugyan, ám a megtakarítás nem mindig itt fial a legtöbbet.

A másik jellemző hiba az, hogy nagyanyáik spórolási tippjeit alkalmazzák, azaz aranyékszerbe vagy valutába teszik a pénzüket. Persze vannak olyan időszakok, amikor ez tuti ötlet lehet, máskor viszont kifejezetten ráfizetéses. Utóbbi esetben az a legrosszabb, hogy nehezen megkeresett és félretett pénzünk egy részét könnyedén elveszíthetjük. Az már csak hab a tortán, hogy ha nyerünk is ezekkel a befektetésekkel a hasznon osztoznunk kell az ékszerkereskedővel vagy a valutaváltóval.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A fent felsorolt, a magyar családok jelentős részénél felmerülő megtakarítással kapcsolatos kérdések megválaszolásához a Pénzcentrum.hu segítséget szeretne adni olvasóinak. Ennek érdekében 2013. április 15 és 2013. április 19 között "Öngondoskodási Hét" címmel cikksorozatot közlünk. Írásainkban arra keressük a választ, hogyan és miből lehet félretenni pénzt. Megvizsgáljuk azt is, hogy a régebben jól bevált spórolási tippek vajon ma is működnek-e? Utánanézünk annak is, mikor kell elkezdeni félretenni ahhoz, hogy nyugdíjas éveinkben is gondtalanul élhessünk. Kiderítjük, milyen befektetési forma hoz többet a bankbetétnél.

A cikksorozat valamennyi darabjának elolvasása után reményeink szerint mindenki számára kiderül, hogy az öngondoskodás nem is olyan nehéz dolog. Elég egy komoly elhatározás, némi odafigyelés és anyagilag rövid vagy hosszú távon is biztonságban érezhetjük magunkat!

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 16. 18:14
A tévés szerint a TV2 folyamatosan meggyalázza a régi, még korrekt Napló örökségét, ezért abba kelle...
Bankmonitor  |  2026. április 16. 17:08
A kisadózó vállalkozások tételes adója (ismert nevén KATA) nagyon népszerű volt az évtized elején, n...
Holdblog  |  2026. április 16. 09:13
A támogatott hitelek rövid távon segítik a lakosságot és a vállalkozásokat, hosszabb távon viszont k...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 15. 06:00
Április hatodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 16. csütörtök
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 16. 19:01