Mi sül ki ebből? Beszáll az állam a betétgyűjtésbe

A hitelintézeti törvény kimondja: ma kizárólag hitelintézet jogosult betét gyűjtésére. A kormány hétfői határozata már csak azért is furcsa, mert a Magyar Államkincstár nem végez hitelezési tevékenységet. Hat-hat érvet sorolunk fel az alábbiakban, miért nem indokolt az állami betétgyűjtés elindítása, illetve miért tarthatja mégis indokoltnak a kormány.

Az állami betétgyűjtés elindítása ellen szóló érvek

1. Az állami forrásgyűjtés hatékony, meglévő módja a posta, a bankok és más szereplők által végzett lakossági állampapír-értékesítés, amit a lakossági állampapírok népszerűsége is bizonyít (lásd az alábbi ábrát).
2. Bár egyes bankok forgalmaznak lakossági állampapírokat, aligha végeznének betétgyűjtést egy állami szereplő számára (ezt saját maguk számára végzik), vagyis a betétgyűjtés az állampapír-értékesítésnél jóval szűkebb csatornán folyna.
3. A Magyar Államkincstár nem hitelez, a betétgyűjtés a jelenlegi információk alapján csak az állam forrásigényét elégítené ki. Ez nem indokolja a betétgyűjtési funkció elkülönítését.
4. A hírek szerint néhány hónap múlva feláll a félig állami, félig civil alapítású "Webbank", amely lakossági betétgyűjtést is végezne, előállna tehát egyfajta párhuzamosság.
5. A központi költségvetés számára az MNB már végez számlavezetést, nincs szüksége új betételhelyezést biztosító intézményre saját készpénzállománya kezeléséhez.
6. A betétgyűjtés egyúttal számlavezetést is feltételez, ami komoly infrastruktúrát igényel (pénzfelvevő helyek, fiókok). Ennek hiányában a bankszektor erőteljes együttműködését feltételezi, ami jelentős költségeket jelentene az állam számára. A kincstárnak jelenleg magára a pénzszámla-vezetésre sincs jogosultsága, így a törvényben ezt is meg kellene oldani.

Az állami betétgyűjtés lehetséges indokai

1. Bizonyos kifizetések (pl. a közszféra dolgozóinak bére) miatt a kormányzat készpénzállománya jelentős ingadozást mutat. Amennyiben a kifizetettek egy része az államnál helyezne el betéteket akár csak néhány napra vagy hétre, az jelentősen mérsékelné az ingadozást, stabilizálná az állam pénzállományát (azaz a Kincstári Egységes Számlát, a KESZ-t). A lakossági betétek jellemzően stabil forrásnak tekinthetők, felhasználásuk csökkentené az állam rövid futamidejű forrásbevonási szükségletét (kincstárjegy-aukciók).
2. Mivel a bankbetétek átlagos kamata (a látra szólókat is figyelembe véve) alacsonyabb a lakossági állampapírok kamatánál, olcsóbb forrásgyűjtést jelentene az állam számára.
3. Lehetséges, hogy az állampapír-forgalmazói és az értékpapír formához kapcsolódó egyéb költségeket szeretné megspórolni a kormány (a közel 1000 milliárd forintnyi lakossági állampapír forgalmazási költsége 1%-os közvetítői jutalékot feltételezve évi 10 milliárd forint körül lehet). Ez azonban ellentétben áll a minél több csatornás értékesítés céljával.
4. Az állami körbe tartozó intézmények bankoknál vezetett számláinak, betéteinek költségeit szeretné megtakarítani az állam. Ez azonban azt jelentené, hogy a betétek kamatait is saját magának kellene kifizetnie, így valószínűleg drágább rendszer lenne a mostaninál.
5. A kormány a pénzügyi szektor esetleges jövőbeni megingása esetére szeretné "biztonságban tudni" a lakossági bankbetétek minél nagyobb részét a drága betétbiztosítás igénybe vétele helyett.
6. A kormány a bankszektorban az állami szerepvállalást szeretné bővíteni, amelynek csak egyik első lépése a betétgyűjtés elindítása.

A legvalószínűbbnek a fentiek közül az állami készpénzállomány stabilizálásának szándéka tűnik: a hó eleji pénzkiáramlást (pl. munkabérek kifizetése) az ezzel egyidejű forráselhelyezés ellensúlyozná legalább részben (hiszen e pénzek az állam által vezetett számlára kerülnének). Ugyanakkor nem elhanyagolható az állami forrásbevonás olcsóbbá tételének valószínűsíthető célja sem.

Káros mellékhatások

Ami az állami pénzügyek szempontjából közvetlen módon stabilizáló tényező, az a bankszektor számára közvetetten instabilitást okozhat. Az állami forrásgyűjtés ugyanis konkurencia a banki forrásgyűjtés számára: e két megtakarítási forma futamideje és kockázata, és így kamatszintje is hasonló. Az állam 2011 ősze óta ígér rá látványosan a bankbetétekre, egy átlagos (éven belül lekötött) bankbetéthez képest nagyjából egy százalékponttal fizettek többet a kamatozó kincstárjegyek az utóbbi időben.

Nehéz eldönteni, hogy az ebből származó kiszorítási hatás vagy a lakosság romló megtakarítási képessége áll-e a háttérben, de tény: az elmúlt egy évben (pontosabban novembertől novemberig) a lakosság banki betétállománya 1,5%-kal (7547,7 milliárd forintra) csökkent, miközben állampapír-állománya csaknem megduplázódott: 96%-kal (925,6) milliárd forintra nőtt. Az említett időszakban a lakossági bankbetétek állománya 116,2 milliárd forinttal csökkent, a lakossági állampapíroké viszont 454 milliárd forinttal emelkedett.

Mivel a betétgyűjtés tipikusan banki tevékenység, az állami betétgyűjtés az állampapír-értékesítésnél még nagyobb kiszorítási hatást gyakorolna a bankbetétekre, vagyis a legnagyobb, közvetlen "áldozatok" a bankok lennének. A bankok nagy részét jelentő részvénytársasági hitelintézetek betétállománya tavaly szeptember végén a PSZÁF adatai alapján 12 061 milliárd forint volt, ennek 50%-a származott a lakosságtól és csak 30%-a a vállalatoktól. Ezért különösen a lakossági megtakarítások "megcsapolása" sértené a pénzügyi szektor betétgyűjtési tevékenységét.

Tételezzük fel, hogy a Magyar Államkincstár a jövőben a közszféra dolgozóinak (vagy ezzel megegyező nagyságú, vagyis közel egyötödnyi lakossági ügyfélállomány) betétkezelését venné át! Ennek a kötelezővé tétele a munkavállalók számára vélhetően EU-s jogba ütközne, pénzügyi értelemben azonban talán még komolyabb hatásai lennének: becsléseink szerint 1200 milliárd forintnyi betét átáramlását jelentené a bankszektor felől az állam felé. Minden mást változatlannak feltételezve ez 138%-ra növelné a részvénytársasági hitelintézetek hitel/betét arányát a tavaly szeptemberi 124%-ról. Ezen belül a lakossági hitel/betét arány 95%-ról 118%-ra emelkedne. A veszély természetesen a vállalatok esetében (különösen az államiaknál) is fennállhat.

A lakosság ekkora arányú (20%-os) bankváltásától azonban nem kell számítani az alábbiak miatt:

- nagyarányú lakossági bankváltáshoz az államnak túl magas betéti kamatokat kellene fizetnie
- egy tavalyi felmérés szerint a magyarok mindössze 8%-a tervezett bankot váltani, és az elmúlt tíz évben a lakossági ügyfelek mindössze 31%-a váltott bankot
- a bankváltások nagy része hitel felvételéhez kapcsolódik, ezt azonban a Magyar Államkincstár - a pénzügyi szolgáltatások többségéhez hasonlóan - várhatóan nem nyújt majd (pedig a bankolás rég nem egytermékes szolgáltatás).

Ha a fentiek ellenére sokan pártolnának át meglévő bankjuktól a Magyar Államkincstárhoz betételhelyezés céljából, akkor a korábbinál magasabbra növő hitel/betét arány gyorsabb hitelleépítésre kényszerítené azokat a bankokat, amelyek eddig ezen mutatójuk csökkentésére törekedtek. Egy különösen nagy volumenű állami betétgyűjtés a kiszorítási hatások miatt így egyértelműen káros lenne a gazdaság egésze számára.